Kovács Ferenc a hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb egyénisége, aki csaknem minden műfajban kipróbálta már magát a ragtime-tól a free jazzig, a népzenétől a kortárs improvizációig. Nagy hangsúlyt fektetett a zenei stílusok mélyebb megismerésére, minden irányzatba komolyan beleásta magát. Alapítója lett különböző zenekaroknak és meghatározó szólistája több formációnak, hegedűn és trombitán egyaránt.
Önálló szerzői munkásságát 2000-ben a Magony című szólólemezével kezdte, amelyet azután vonós együttessé alakított. Kialakította saját nyers, rusztikus stílusát, hangszeres felfogását és zenei világát, amelyek révén a kortárs jazz és a magyar népzene letisztult fúzióját hozta létre.
Az elmúlt évtizedben zenekarának felállása folyamatosan változott, majd végül gondolatisága és hangzásvilága a Grand Magony együttessel teljesedett ki.
Ezen az estén Kovács Ferenc egy újabb együttese mutatkozik be, melynek révén saját szerzeményeit a korábbiaknál még jazzesebb felfogásban hallhatjuk.
A quintet előadását a hagyományostól merőben eltérő, a népzenei gyökereket a szabad zene felől megközelítő játékmód jellemzi.
Közreműködik:
Kovács Ferenc - trombita, hegedű
Ülkei Dávid - szaxofon
Kovács Zoltán - zongora
Novák Csaba - nagybőgő
Banai Szilárd - dob
Helyszín
Budapest Music CenterBudapest, 1093 Budapest, Mátyás u. 8.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt