Végy egy jazzistából lett fuzionistát, egy népzenészből lett mindenevőt és egy klasszikus zenészből lett jazzistát. Mártsd meg mindhármat korunk színes zenei világában, majd hagyd érni néhány évig. Hempergesd meg népzenei témákban és jazz ritmusokban, végül szórd meg néhány improvizációs technikával. Ezután hagyd magukra őket egy jól körülhatárolható helyen (például egy színpadon), ezt áruld el a közönségnek, dőlj hátra és élvezd az eredményt. Fúziós konyha egy szaxofonra és két cimbalomra. Mit jelent egy zenész számára népzenét vagy dzsesszt játszani? És improvizálni? Esetleg a kettőt együtt? Eredeti népzenét játszani olyan, mint fejből, recept nélkül megfőzni egy ismert ételt.

A hozzávalók közismertek, a végeredmény látványa-íze-illata a közgondolkodás része, tehát túl nagy mozgástér ebben nincs. A hangsúlyok, a családi tradíciók viszont fontos szerephez jutnak. Improvizatív zenét játszani viszont olyan, mintha a vendégek előtt fél órával hazaérve az otthoni készletekből kellene összeütni valamit. A jó eredményhez ez esetben nagy gyakorlat és kreativitás szükséges. Az est három zenészegyéniségét nem kell bemutatni. Lukács Miklós már jó ideje alkotótárs Dresch Mihály koncertjein, Balogh Kálmánnal pedig duólemezt készített néhány éve. Egy gasztroblogot idézve: „A fúziós konyha szaktudásról, minőségről, ízlésről, visszafogottságról és kiváló minőségű alapanyagokról szól.” Mindez adott egy különlegesen jóízű koncerthez!