Néhány hónappal azután ajándékozhatja meg magát Meleg Tamás egy fellépéssel a Zeneakadémia Kistermében, hogy betölti a harmincat, és erre az estére a triója mellé egy vonósnégyest, illetve Oláh Kálmán zongoraművészt is „hadrendbe állítja”.A legfőképpen a mainstream irányzatokhoz, a bebophoz, a hard bophoz és a coolhoz vonzódó tenorszaxofonos úgy érezte, lassan eljött az ideje, hogy újabb stiláris territóriumokat is bejárjon, s ezen a koncerten is bemutatja, milyen kapcsolódási pontokat érez a modern jazz és a 20. századi klasszikus zene, mondhatnánk kortárs zene közt. A műsoron Meleg Tamás régebbi és erre az alkalomra áthangszerelt szerzeményei mellett új saját darabok is felcsendülnek, amelyek olykor minimalista eszközökkel építkeznek. A csapattagok közül Bögöthy Ádám bőgős Tamással egy időben, 2013-ban diplomázott a Zeneakadémián, és többek közt Karosi Júliával, Vörös Jankával és Bende Zsolt zenekarával működött közre.
Csízi László már 2012 óta a jazzdob-előadóművészi diploma boldog tulajdonosa, és olyan csapatokat erősít, mint a Modern Art Orchestra, Bacsó Kristóf Triadja vagy a Lantos Zoltán Open Source. Oláh Kálmán művészetét nemcsak szeretik és tisztelik a Meleg Tamás Trió tagjai, de igen közelinek is érzik magukhoz a Bartók és Stravinsky kompozíciós rendszereit a jazz improvizatív megnyilatkozási módjával elegyítő zongorista-zeneszerző világát.
Közreműködik: Meleg Tamás (szaxofon), Bögöthy Ádám (bőgő), Csizi László (dobok) Vendég: Oláh Kálmán (zongora) Közreműködik: Kézdy Luca, Kalmus Boglárka (hegedű), Haraszti Krisztina (brácsa), Kalmus Felicián (cselló)
Helyszín
ZeneakadémiaBudapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt