Az IKF egy új tehetséggondozó- és kutatóprogram, melynek elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása. A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók a korábbinál is kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. A Közép-Európa Táncszínház új stratégia kidolgozására vállalkozott, hogy folytathassa a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést. Az IKF nyílt pályázatán fiatal koreográfusok kapnak lehetőséget az alkotásra.
A nyertesek egy hétig dolgozhatnak a KET táncosaival, a hét végén pedig nyilvános bemutatót, demonstrációt tartanak színházi körülmények között.
A 2013 őszi bemutatkozási lehetőséget Pálfi Gabriella nyerte.
Pálfi Gabriella a darabjában az emberi kapcsolatok, az élet morális kérdéseit boncolgatja, amely nem a szokásos női-férfi kapcsolatról szól, sokkal inkább arról, hogy minden ember skizofrén, mindannyian vágyunk a szabadságra a napi taposómalomból vagy éppen menekülünk a változások elől. Valakinek könnyedén megadatnak a változáshoz szükséges utak és élnek is vele, azonban vannak olyanok is, akik a könnyebbik utat választják, nem tudnak kibújni az elvárások és az elvek rájuk aggatott köpenyéből.
Előadók: Horváth Adrienn, Jakab Zsanett, Palcsó Nóra, Frigy Ádám
Fény: Fogarasi Zoltán
Konzultáns: Kun Attila
További információ:
www.bethlenszinhaz.hu
www.cedt.hu
Helyszín
Bethlen Téri SzínházBudapest, 1071, Bethlen tér 3.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt