Concerto 8 és fél - a Concerto Budapest bérletsorozata 1., 2013.12.20. Péntek 20.30, KoncertteremBátran kijelenthetjük, hogy azok a művészek, akik a 20. század folyamán kiemelkedő művek sorát alkották meg, ma a 21. század második évtizedének derekán immár klasszikusokká értek. Ahogy Fellini a filmművészetben, úgy a Concerto Budapest ma induló új sorozatának első hangversenyén megszólaltatott zeneszerzők is egytől-egyik a zenetörténet klasszikusaivá váltak mára már. A sorozat, melynek címe játékosan utal Fellini Oscar díjas filmjére és egyúttal a hangversenyeknek a szokásostól némileg eltérő kezdési időpontjára is, e „mai klasszikusokkal” kezdve vezeti végig az egyes koncertek hallgatóságát a zenetörténet utóbbi száz évének izgalmas, folyton változó és az adott korra reflektáló zenei világán - egészen napjainkig eljutva.
Program:
Benjamin Britten: Szerenád tenor hangra,
kürtre és vonósokra, op. 31
Közreműködik:
Fekete Attila, tenor
Tóth Bálint, kürt
Sztravinszkij: A katona története
(Histoire du soldat) szvit (1918)
Olivier Messiaen: Quatuor pour la fin du temps
Kvartett az idők végezetére
Közreműködik:
Klenyán Csaba, klarinét
Keller András, hegedű
Perényi Miklós, cselló
Rados Ferenc, zongora
Vezényel: Keller András
Program:
Benjamin Britten: Szerenád tenor hangra,
kürtre és vonósokra, op. 31
Közreműködik:
Fekete Attila, tenor
Tóth Bálint, kürt
Sztravinszkij: A katona története
(Histoire du soldat) szvit (1918)
Olivier Messiaen: Quatuor pour la fin du temps
Kvartett az idők végezetére
Közreműködik:
Klenyán Csaba, klarinét
Keller András, hegedű
Perényi Miklós, cselló
Rados Ferenc, zongora
Vezényel: Keller András
Stáblista
Karmester | Keller András |
Helyszín
Budapest Music Center
Budapest, 1093 Budapest, Mátyás u. 8.
Budapest, 1093 Budapest, Mátyás u. 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!