Hosszú esztendők óta, úgy lehet, el sem tudnánk képzelni egy-egy budapesti hangversenyévadot Hegedűs Endre romantikus zongorakoncertjei nélkül. „Nagy példaképem, Liszt Ferenc nyomában igyekszem lépkedni életemmel, zenémmel, emberi tartását, humánumát, határtalan segítőkészségét is csodálva†– vallott az egyebek között a Liszt Ferencről elnevezett díjat is méltán elnyerő kiváló pianista, aki ezúttal igen bőkezűen ajándékozza meg közönségét meghitten ismerős muzsikustársaival, Hollerung Gáborral és zenekarával együttműködve.Két nagyszabású zongoraverseny, a 19. századi német romantikus repertoár két emblematikus alkotása – egyetlen este programján. „Valami a szimfónia, a versenymű és a nagy szonáta között†– ezekkel a szavakkal írta körül Robert Schumann komoly megszakításokkal megalkotott a-moll zongoraversenyét, amely több versenymű-kezdemény nyomában keletkezett, s mely koncert magánszólamát az 1846. január 1-i lipcsei ősbemutatón Clara Schumann adta elő. Robert és Clara egyaránt kitüntetett szerepet játszottak az est másik zeneszerző-főszereplőjének életében és pályáján. A hangverseny második részében felhangzó Brahms-zongoraverseny a magyar zenetörténet számára büszkén említhető alkotás, hiszen a mű első nyilvános előadását Budapesten, a Vigadóban tartották meg 1881. november 9-én, méghozzá Johannes Brahms tevőleges közreműködésével.
Műsor:
Schumann: Bevezetés és Allegro appassionato, op. 92
Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54
Brahms: II. (B-dúr) zongoraverseny, op. 83
Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Werner Gábor
Műsor:
Schumann: Bevezetés és Allegro appassionato, op. 92
Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54
Brahms: II. (B-dúr) zongoraverseny, op. 83
Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Werner Gábor
Stáblista
| Zongoraművész | Hegedűs Endre |
Helyszín
Liszt Ferenc Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!