Tánc: Kea Stephania Tonetti
Élő zene: Tivitavi Roberto Papini

Megannyi szenvedést, kiábrándultságot, sikert, vágyakozást, ragaszkodást és lázadást keresztül vészelve, útjának végére érve, "Azul", a kék teremtmény újraéled hamvaiból. Ez a feltámadás egyben a női és a férfi archetípusok, a nap és a hold, a fény és árnyék, a jobb és bal agyfélteke, az erő és a gyengeség, a harmónia és a káosz békés találkozása önmagán belül.“Azul” az Ég, és egyben a Víz, befogadó és tiszta, a kék szín, a természet legmélyebb színe, melyen akadály nélkül keresztülhatol a tekintet, a végtelenbe merengve. Ő a végelláthatatlan út, melynek során a valóság képzeletté változik. Belépni “Azul” birodalmába, annyi mint átlépni a tükör túlsó oldalába, akárcsak Alíz csodaországba. A tudatos gondolatok tudattalanná válnak, a nappali fény sötétségbe borul.

Születésekor minden csecsemő “Azul”, míg kapcsolatban áll az univerzummal, a misztériummal, majd a világgal való találkozás után, a családi elvárások hatására, a szociális és történelmi behatásokra, elfelejti a világra jövetelének eredendő célját, elveszíti forrását.
Most, a forrás felé visszasétálva, “Azul” újrajárja feledésbe merült emlékeit, meglátva mindazokat a rétegeket, hártyákat, melyek eltakarták a kilátást, a szabad eget. A kék madár, mely a szív fényes ürességében lakozik, énekelni, repülni, táncolni szeretne. Gyakran félelmeink akadályozzák meg a vele való találkozást, és szabad szárnyalását.

Az előadás a Marseille-i Tarot XX. arkánumából, az “͍télet”-ből, valamint Charles Bukowski “Kék madár” c. verséből inspirálódva született.