Huszka Jenő-Martos Ferenc-Bakonyi Károly: Bob herceg
operett két felvonsában
"A legnagyobb siker zúgása morajlott ma végig a Népszínházban egy magyar operett első előadásán. Két istenáldotta tehetség győzelme volt a mai est: Huszka Jenőé és Fedák Sárié.
A ma este hallott melódiákkal van tele a fejünk: egyik szebb, mint a másik. Csupa új dallam, új ötlet, s valamennyi – válogatott dallam és nem köznapi ötlet. Zeneszerző, aki saját magából ennyit tud meríteni a mi mulattatásunkra és gyönyörűségünkre: ritka vendég nálunk.(…)
Bemutatkozásának szerencséjét kitűnő szövegkönyv lendítette meg. A kis királyfi utcai suhancnak öltözve szeret bele Annie-ba, a kis polgárleányba. Persze neki nagy udvari dámát kellene elvennie, amíg szerelmesét egy csúf borbélyhoz akarják erőltetni. Bob herceg mindet megtesz, eget-földet megmozdít, még a londoni népet is fellázítja, hogy kedvese az övé legyen, ami végül természetesen sikerül is neki."
Beöthy László, Budapesti Hírlap, 1902. december 21., a premier másnapja
Koreográfus: Varga József
Zenei asszisztensek: Kovács Gábor, Rákai András

Szereposztás
A királynő | Vajda Júlia |
György herceg, a fia | Formán Bálint |
György herceg, a fia | Szélpál Szilveszter |
Viktória hercegnő | Laczák Boglárka |
Viktória hercegnő | Nánási Helga |
Lord Lancaster, gárdakapitány | Taletovics Milán |
Pomponius, a herceg nevelője | Rácz Tibor |
Tom apó, varga | Király Levente |
Plumpudding, borbély | Gömöri Krisztián |
Annie, Tom leánya | Hekler Melinda |
Annie, Tom leánya | Széles Flóra |
Gipsy, pék | Varga Bálint |
Pickwick, kocsmáros | Nemes Roland |
Fred | Bánvölgyi Tamás |
Hadnagy | Szondi Péter |
I. udvarhölgy és Célia | Tóth Judit |
II. udvarhölgy és Molly | A. Szabó Adrien |
Stáblista
Rendező | Ács János |
Karmester | Kardos Gábor |
Karmester | Koczka Ferenc |
Rendező asszisztens | Müller Zsófia |
Karigazgató | Kovács Kornélia |
Díszlet | Menczel Róbert |
Jelmez | Gyarmathy Ágnes |
Súgó | Almási Gyöngyi |
Ügyelő | Stefanik Sándor |
Helyszín
Szegedi Nemzeti Színház
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!