Az Évszakok Kamarazenekar 2001. őszén alakult. Fenntartója Tatabánya önkormányzata. A 2003. őszén megrendezett 13.Országos Veszprémi Kamarazenekari Fesztiválon Nívódíjat kapott az együttes, amelyet Rolla Jánostól vehettek át.2005-ben Komárom-Esztergom megyében Príma díjat nyertek zeneművészet kategóriában. 2006. december 8.-án az országos Príma Primissima gála megyei győztesei között léphettek fel a Művészetek Palotájában. 2006. február 19-én "Hangversenyek fiataloknak" címmel 2 hangversenyt adott a Művészetek Palotájában a zenekar. Repertoárjukon a barokk versenyművek, Mozart divertimentók, romantikus darabok, filmzenék egyaránt megtalálhatóak. Évente 60 hangversenyt adnak.
Az elmúlt öt év alatt szólistaként vendégül látták Perényi Esztert, Lendvai Józsefet, Illényi Katicát, Jandó Jenőt és Józsa Pétert. A Liszt Ferenc Kamarazenekar mesterkurzusának állandó résztvevői a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, valamint Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész évek óta segíti az együttes szakmai fejlődését.
A zenekar sztárvendége lesz a Csillag születikből híressé vált Vásáry André.

Szereposztás
Vendég | Vásáry André |
Helyszín
VAM Design Center Átrium
Budapest, 1061 Budapest, Király utca 26.
Budapest, 1061 Budapest, Király utca 26.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!