Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
TÓTÉK - A BUKARESTI NICOLAE BÄƑLCESCU UNESCO KULTURÁLIS KÖZPONT VENDÉGJÁTÉKA
Katona József Színház - Katona

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Értékelés

(8 / 10) - 1 értékelés alapján
  Leírás
Bukarestben is megünneplik Örkény István születésének századik évfordulóját. Az UNESCO Nicolae Bălcescuról elnevezett Kulturális Központjában bemutatták a Tótékat – Victor Ioan Frunză rendezésében, Adriana Grand díszletével, kosztümjeivel és kartonszobraival, valamint négy fiatal színésszel és egy színésznővel a darab szerepeiben. Zsehránszky István kritikája az Erdélyi Riport 2012/9. számából.Az előadás a baj – egy társadalmi betegség, a diktatúra – meghaladása a benne megtestesülő abszurditás lehető legtermészetesebb bemutatásával, ami nevetést kelt, s amitől az kipukkan, mint a luftballon. Nagyon jól csinálják – és igényesen. A bukarestiek máris megszerették az előadást. A hangsúly a természetes bemutatáson van – nem szimbólumok sétálnak a színen, sem pedig klinikai esetek. Ezért szimpatikus az előadás, és ezért igaz. Kényelmes dolog lenne szimbólumok és klinikai esetek nyakába varrni társadalmi létünk nyavalyáit. Azzal takarózni, hogy a közöttünk élő diktátorok elmebetegek. S ha nem azok, akkor kicsodák? A jótevőink, akik még megtűrnek bennünket; akiknek még szükségük van ránk? Akiknek szabadon hajbókolhatunk… Az előadásbeli Őrnagy hullafáradt ember. Úgy megviselte az, amit a fronton látott, megélt – „a politika folytatása más eszközökkel” –, hogy lépten-nyomom összeesik; partizánoktól tart, s előkapja a fegyvert minden neszre – sőt, ki is van biztosítva, s lövöldözik is vele, golyó nélkül. Ezáltal mintegy előrevetíti a történet fordulatait: elsülő fegyver nélkül, tehát civilben fog lövöldözni egy egész előadáson át. Kicsikarja azt, hogy mindenki örömmel és lelkesedéssel, saját kérésére dobozoljon; s hogy eltűrjön mindent, amit a fejére nőtt vendég kíván.

És mit kíván a vendég? Hát először is korlátlan hatalmat; azonkívül pedig munkát, állandó tevékenységet, mindenkitől. Ez utóbbi tiszteletre méltó kívánság is lehetne, csak hát a diktatúrában a munka nem munka, hanem egyenruha. Vagy kényszerzubbony? – ez is megfontolandó. Aki felölti, annak szava sem lehet többé, illetve jelszava azért lehet… Gondoskodik róla a gazda. Az Őrnagy egy társadalmi berendezkedési mintát reprodukál tökéletes átéléssel, azonosulással, pillanatnyi lazítás, kiesés nélkül. És az Őrnagyot alakító fiatal színész mindvégig bírja szusszal – és egyéniséggel. Szavahihető figura: tragikus és nevetséges. És elsősorban számára tragédia az, amit művel – a világ még valahogy túléli. S nemcsak a végén válik tragédiává – amikor az általa megálmodott, imádott, exkluzíve számára készített óriási kartonvágóval Tót négy darabra vágja őt, a vendégséget végtelenre nyújtó hadfit –, hanem folyamatosan az: Őrnagyunk egész jelenlétét megemeli és szánalmasan nevetségessé teszi az értelmetlen élet kolosszális képe, a hatalommal járó álmatlanság, kisszerűség stb. A maga kereste baj, valamint az általunk – Tóték és a többi játszó személy által – ráruházott tisztségben megtestesülő baj.

Mert azért mi is – Tóték és mindannyian – megérjük a pénzünket: jelenlétével, tündöklésével és bukásával tükröt tart elénk az Őrnagy s vele a szerző, az előadás rendezője. Segít nekünk, hogy kinevethessük saját magunkat – nemcsak az Őrnagyot, a kreációnkat –, hátha így okosabbak leszünk; nem pusztán önbíráskodó gyilkosok, akik felnégyeljük (vagy szitává lőjük, miként CeauÅŸescut), felmosóronggyá tesszük azt, akit előbb jól megfontolt szándékkal, érdekből a nyakunkra ültettünk. Ez is benne van a pakliban.

Nem is olyan rossz ember az Őrnagy – vagy csak fáradt, esetleg impotens? A színpadon rendelkezésére áll minden élő és mozgó nő: Tótné diszkréten, anélkül hogy felkínálkozna; Ágika, a bimbózó Tót lány viszont nagyon is láthatóan, mondhatni szemet szúróan (meg is sértődik, amikor az Őrnagy nem akar tudomást venni róla); Gizi Gézáné, a hivatásos felkínálkozó sem jár sikerrel: nem tépi le az Őrnagy ezt a rózsát sem. Viszont nem is engedi el üres kézzel; megajándékozza egy ikonnal – saját fényképével, díszegyenruhában. S a nő kapva kap az ajándékon: fellendítheti vele az üzletet, bízvást. Mert kliensei: a robusztus erdőlők, látva a dicső elődöt, nagyobb kedvvel vásárolják majd a hölgy kegyeit. Az Őrnagy urat kizárólag egyetlen dolog foglalkoztatja, a nagy ügy: a dobozolás – „a politika folytatása…” civilben. Ez sem semmi.

A bukaresti előadásban viszont Tót a nagy szám. Egyéb hatóság nem lévén, ő az isten a faluban, az önkéntes tűzoltók parancsnoka. Kifogástalan, élénkvörös egyenruhában, csillogó sisakban mutogatja magát, hogy jól megjegyezzék; népgyűlést hív össze és utasításokat ad mindenkinek, hogy az Őrnagy érkezését követően hogyan viselkedjék: ne szuszogjon, ne horkoljon, ne korogjon a gyomra, pisszenés se legyen… Aztán megjön az Őrnagy, és Tót nagyot esik a lóról. Ugye, nem lehet két kakas egy szemétdombon. S a rangvesztésbe nem tud belenyugodni a dicső tűzoltó. Álmosságot színlel, kimerültséget – mintegy tükörjátékot játszik: utánozza az Őrnagyot, aki eleinte lépten-nyomon összeesett a fronton szerzett fáradtságtól. De Tót hol fáradt el olyan nagyon? Egyenruhájában feszítve a falu legszebb emberének képzeli magát, és azt sem tudja elviselni, hogy a nők immár nem rá, hanem az emberi roncs hadfira buknak – vagyis feje tetejére állt a világ. Ilyen körülmények között mit tehetne egyebet? – a dobozolás nyersanyagából, kartonból saját kezűleg budit épít magának, menedékhelyet. De ott sem lehet nyugton – mert az Őrnagynak is a budin esik legjobban a sör… És szent a béke: a diktátorok egymásra találnak, az őket megillető helyen… De csak ott, és amíg ott vannak.

Victor Ioan Frunză fiatal, pályájuk kezdetén levő színészekkel játszatja ezt a különleges előadást. Az Őrnagy alakítóját, George Costint nemrég Prosperóként láthattuk, ugyancsak Frunză rendezésében. Adrian Nicolae alakítja Tótot; Sorin Miron pedig a ház asszonyát, Mariskát – ő a Viharban Caliban volt, mekkora változatosság! Nicoleta HÍ¢ncu két szerepet játszik: Ágikát és Gizi Gézánét. S végül a Postást Alexandru Ion vezeti fel. Ennyien vannak; Cipriani professzor és a plébános úr most nem jelenik meg a színen, bár beszélnek róluk. Sorin Miron a lehető legtermészetesebb módon játssza Mariskát, kerüli a szerep külsőségeit, nem akarja bebizonyítani mindenáron, hogy ő férfi létére nő, „csupán” arra törekszik, hogy megmutassa a két tűz közé került embert, az egyetlen felelősséget érző személyt ebben a drámában, és igaz, hiteles, amit csinál. A másik meglepő szereposztásbeli húzás: egy stúdió-előadáson, ahol a néző leheletközelben van, ugyanaz a személy játszik két szerepet: egy kislányt és egy profi ágyast – s a turpisságot nem vette észre senki! Tapsrendnél döbbenten kerestük a Gizi Gézánét alakító színésznőt, de sehol sem volt. Aztán a színlapra nézve láthattuk: Nicoleta HÍ¢ncu alakítja őt is. Hát ez nem igaz! Az előadás alatt Ágika és Gizi Gézáné más egyéniség, más ember – összetéveszthetetlen volt. ͍me, miből lesz a cserebogár! – lehet, hogy erre utalt Frunză. ͍me, a színház csodája: minden lehetséges benne, ha van, aki eljátssza.

Örkény István: Tóték (Familia Tót)
Románra fordította: Adriana Grand
Rendezte: Victor Ioan Frunză
Díszlet és jelmez: Adriana Grand
  Jegynyomtatásról
Az emailben kapott jegyet nyomtasd ki, és vidd magaddal papíron. A színházak ugyanis így fogadják el a jegyed érvényesnek, és neked is így a legegyszerűbb és leggyorsabb!

Ha mégsem tudsz nyomtatni, ne aggódj, nem fogsz lemaradni az előadásról, a legtöbb színházunk valamennyire rugalmas ezügyben. A Katona József Színházban a pénztárban ki tudják nyomtatni a jegyed 200 Ft ellenében - kérjük, legkésőbb 30 perccel az előadás előtt érj oda!

Ha esetleg gondod volt a bejutással ebben a színházban, jelezd felénk kérlek a címen!

  Cím
1056, Petőfi Sándor u. 6. Kattints ide a térkép megjelenítéséhez
  Hogy tetszett?