Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
KEBAB - A ZALAEGERSZEGI HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA
Katona József Színház - Kamra

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
Gianina Cărbunariu: KEBAB
színmű
magyarországi ősbemutató

Fordította: Csűrös RékaA Kebab a testi, lelki és szakmai leépülés története, amelyben a szereplők a maguk módján mindannyian felelősek a kialakult helyzetért, hiszen az idealizált múltat dédelgető, az értéktelen mindennapokban élő hármas mindegyike megpróbálja a másikat a maga javára kihasználni.

A lány végül elköveti a prostituáltak főbenjáró bűnét, és ezzel értékét veszti a másik kettő számára. Sorsa szükségszerű, mint ahogyan a helyét átvevő, következő Mady érkezése is az.
(Csűrös Réka, fordító)

Valaki megígérhette Mădălinának a jobb életet.
Mădălina alig múlt tizennégy, hát elhitte.
Először a nevét dobta el, most úgy hívják: Mady-Baby.
Voicu ígért fűt-fát, hogy ͍rországban majd gazdagok és híresek lesznek.
Történt már ilyen az írekkel is, elmentek hát Amerikába a nagy éhínség elől.
Ők hárman pedig Romániából kerekedtek föl.
Ment velük Bogdan is, aki művész szeretett volna lenni.
Találkoztak aztán ͍rországban ők hárman.
Három román gyerek, a két srác, meg a lány.
Olyasféle gyerekek, akik nálunk is élnek.
Élnek nálunk, vagy elmennek Angliába, Dániába, Olaszországba.
Szerencsét próbálni.
Egész Kelet-Közép-Európa próbálgatja a szerencsét.
Ám a szerencséből valahogy bicsaklás lesz és erőszak és szomorúság.
Mert nem tudják, mit tesznek.
Hogy az egymás ellen forduló acsargás öl.
Nem tudják, hogy a pénz alig számít.
Nem tudják, hogy a szerencse csak azt kíséri, aki megdolgozik érte.
Nem tudják, mit jelent élni.
És azt sem akarják megtanulni, mit jelent ölni.
Hogy mindkettő jóvátehetetlen.
Kedves Szülők!
Nem a mi gyermekeink ők?
Kedves Gyerekek?
Ti vagytok azok?
Tényleg, ti lennétek?
Együtt, így és ilyenek volnánk?
(Balog József, rendező)
  Szereposztás
MĂDĂLINA 
Madák Zsuzsa 
BOGDAN 
Barsi Márton 
VOICU 
Mihály Péter 
  Stáblista
Rendező 
Balog József 
Művészeti vezető 
Sztarenki Pál 
Rendező asszisztens 
Vass János Pál 
Jelmez 
Szőke Julianna 
Dramaturg és programvezető 
Madák Zsuzsa 
Videó 
Kiss Ernő 
Animáció 
Nagy Orsolya 
Világítás 
Gibárti Tibor 
  Jegynyomtatásról
Az emailben kapott jegyed mobilon vagy kinyomtatva is bemutathatod!
  Cím
  Hogy tetszett?