Magyarországon a legelesettebbek azok a gyermekek, akik súlyos betegségben szenvednek, és gyógyulásukért a szülők az egészségügyi intézmények szakembereivel közösen küzdenek. A legmegfelelőbb terápiához a korszerű orvosi eszközök, gyógyszerek beszerzése azonban sokszor nehézségekbe ütközik. Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számos esetben segített már a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeinek a gyógyításában, adományai segítségével számos műszert kapott az intézmény. Hasonló gondokkal küzdenek a Tűzoltó utcai Gyermek Klinika orvosai is, tehát evidens, hogy e két intézményt támogatja a Zsidó Nyári Fesztivál a jótékonysági gálaest bevételével.
További támogatásban részesül a nehéz sorsú gyermekek mindennapjait segítő Mátyás Király Mozgalom, amit többségében budapesti orvosok, egészségügyi dolgozók alapítottak 2012 nyarán. A mozgalom célja a szociális nyomor enyhítése, amit egy, vagy több beteg gyermek családtag súlyosbít. A segítségnyújtás az egész ország területére kiterjed, de kiemelt figyelmet kap Bátonyterenye és Miskolc – szegény sora. Bátonyterenyén 1000 szegény sorsú család gyermekeit támogatják élelmiszerrel, ruhával, gyakorlati, egyedi segítséggel, amire leginkább szükségük van. Miskolcon olyan szegénysor támogatását vállalták fel, ahol nincs ivóvíz a házakban és télen még az utcai csap is lefagy. A többségében kisgyermekes családokat télen ivóvízzel, alapvető, és egészséges élelmiszerrel, szükség szerint gyógyszerrel támogatja a mozgalom.
A Fesztivál jótékony célú gálaestjének bevételéből részsül a Budapesti Zsidó Hitközség Israel Sela Lakóotthona, ahol értelmi sérült fiatalok és felnőttek élnek. A lakók speciális élethelyzetének javítása érdekében készség fejlesztő foglalkozásokhoz szükséges eszközök, és anyagok bővítését tervezi az intézet, a lakók megszerzett ismereteinek szinten tartása, a kommunikáció, a társas kapcsolatok fejlesztése céljából.
Fellépnek:
Bíró Eszter, Fullajtár Andrea, Falusi Mariann, Horgas Eszter, Klein Judit, Korcsolán Orsolya, Malek Andrea, Molnár Piroska, Mrs. Columbo – Női Jazz Trio, Szentpéteri Csilla, Ventoscala vonóskar

Szereposztás
| Színész | Bíró Eszter |
| Színész | Fullajtár Andrea |
| Színész | Falusi Mariann |
| Színész | Horgas Eszter |
| Színész | Klein Judit |
| Színész | Korcsolán Orsolya |
| Színész | Malek Andrea |
| Színész | Molnár Piroska |
| Színész | Szentpéteri Csilla |
Stáblista
| Karmester | Dobszay-Meskó Ilona |
Helyszín
Zsidó Nyári Fesztivál
Budapest, 1074, Dohány u. 2.
Budapest, 1074, Dohány u. 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!