Magyar Állami Népi Együttes: Szép magyar tánc kamaraműsoraA XX. század hetvenes éveiben a szabad világ jó részében egy szellemi irányzat, az úgynevezett „újfolklorizmus†bontakozott ki, mely hazánkban „táncházmozgalomként†vált ismertté. Ez az új szemlélet nemcsak a városi fiatalok kultúrájában jelent meg, hanem inspirálólag hatott a magyar színpadi néptáncművészetre is.
Ennek az új irányzatnak máig tartó hatása jelenik meg a Magyar Állami Népi Együttes Szép magyar tánc című műsorában, mely a Kárpát-medence három nagy területének (Dunántúl, Alföld, Erdély) autentikus néptáncaiból és népzeneiből nyújt érzékletes válogatást, felmutatva a hagyományos kultúránkban rejlő sokszínűséget és gazdagságot.
Mintha egy, már szinte elfelejtett, titkokat rejtő kert mélyébe vezető ösvényen lépkednénk, úgy sorjáznak elénk a táncok és a zenék, érzékeltetve mindazokat a folklórba rejtett üzeneteket, melyek számunkra, városi emberek számára hihetnénk: mindörökre elvesztek…
Közreműködnek: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, valamint meghívott vendégművészek
Szólót énekelnek: Herczku Ágnes, Hetényi Milán
A műsort szerkesztette: Kökény Richárd
Zenekarvezetők: Pál István, Radics Ferenc
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Varga Péter
Művészeti vezető: Mihályi Gábor

Helyszín
Hagyományok Háza
Budapest, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Budapest, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!