Szefárdiak és askenáziak zenéje.
Az Ansamblea Mediterranea (Mediterran Együttes), egyike azon kevés társulatoknak, amelyik a szefárd zenének szentelte magát. A “szefárd†név a héber “Sepharad†szóból ered; jelentése, Spanyolország. A szefárdiak az Ibériai félszigeten éltek egy évezreden keresztül, ezen idő alatt születtek meg a zsidó teológiai, filozófiai és irodalmi munkák nehány legértékesebb darabjai.Azonban, a spanyol zsidókat a mór muzulmánokkal egyutt kiűztek Spanyolországbol es új otthont kellett keresniük – ami nagyrészt a teljes mediterrán vidéket jelentette. A költözesi folyamat gazdagabbá tette a szefárd – es a már ott élő népek kulturális életét. Ez alól Budapest sem volt kivetel. A Budapesten elő zsidók – mint ahogy a Kelet- es Közep-Európa többi reszein elők - askenázi származású zsidók voltak. (Az askenáziak nagy általánosságban, jiddisül beszélő német származásúakat jelölnek). A szefárd zsidók először a XVI. század közepén, a török honfoglalás idején érkeztek Budapestre. Budapest ( vagy “Budaâ€, ahogy abban az időben nevezték) a zsidó kulturális élet központjának számított Európában. A szefárdi emigránsok a helyi askenázi közösséggel együtt kulturális hidat építettek kelet es nyugat között.
Az Ansambla Mediterranea egyedi repertoárjában ötvözi a szefárd és az askenázi zenét, és ezzel tovabbszövi a két zsidó kultúra közötti kulönleges párbeszédet. A neves, nyolc-fős együttes 13 éve fejleszti egyéni stílusát és ezalatt az idő alatt fölléptek egész Európában illetve Izraelben. Izgalmas zenei hangzásuk a klasszikus kompozíciós- és improvizációs elemeket felhasználva különleges élményt nyújt.

Szereposztás
| Színész | Gerendás Péter |
| Színész | Somló Tamás |
Helyszín
Zsidó Nyári Fesztivál
Budapest, 1088, Rákóczi út 21.
Budapest, 1088, Rákóczi út 21.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!