Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék – nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott – macskái. Eltáncolják és eldalolják az életüket.
T.S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusát zenésítette meg zseniálisan Andrew Lloyd Webber, és ebből készült a fantasztikus, világsikerű Macskák musical. 30 ÉVES A MUSICAL
A Madách Színház 1983. március 25-én mutatta be a Macskákat, közvetlenül a londoni ősbemutató után. Az eltelt 30 évben az előadás csaknem 1400 alkalommal került színre – nemcsak Budapesten, hanem Szegeden, Debrecenben, Nyíregyházán, sőt az olaszországi Trento és Bergamo közönsége előtt is. Minden magyar színházi rekordot megdöntve eddig több mint 1,5 millió néző vásárolt jegyet a musicalre. Az eltelt három évtizedben sok szereposztást megért a Macskák: a különböző szerepekben összesen 190 művésznek tapsolhatott a közönség.
A musical a 30 éves jubileumra megújult, és új generáció lépett színpadra. Fiatal énekesek és táncosok, akik közül sokan még meg sem születtek a 1983-as bemutató idején. Mostantól ők lesznek azok, akik a következő 30 évben sikerre viszik a Madách Színház „örökéletű†Macskáit. És természetesen ott lesznek mellettük a „régiekâ€, az előző jónéhányszáz előadás sikeres Macskái is.
2013. augusztus 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kibővített díszlettel, a megszokottnál nagyobb tánckarral, élő zenekarral és kórussal mutatjuk be a musicalt. A fantasztikus előadáson kívül a gyönyörű környezet és a csillagos égbolt teszi mindenki számára felejthetetlen élménnyé az estet.
Közreműködik: a Madách Színház tánckara, zenekara és kórusa

Szereposztás
| Tus, Gastrofar George | Hirtling István |
| Grizabella | Malek Andrea |
| Mefisztulész I. | Kalapács József |
| Mefisztulész II. / Nagy Hirig Macska | Bakó Máté |
| Old Csendbelenn | Egyházi Géza |
| Lengelingéla | Gallusz Nikolett |
| Bombalurina | Détár Enikő |
| Munkustrapp | Nagy Balázs |
| Mindlevery | Szilvási Judit |
| Quaxo | Kiss Ernő Zsolt |
| Ben Mickering | Sándor Dávid |
| Elvis Trén | Szente Vajk |
| Micsel Rumli | Serbán Attila |
| Cassandra | Wégner Judit |
| Victória | Kecskés Tímea |
| Gimb-Gömb | Várady Viktória |
| Koricipat | Barát Attila |
Helyszín
Margitsziget Szabadtéri Színpad
Budapest, 1007, Margitsziget
Budapest, 1007, Margitsziget
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!