Kitűnő zenészek, fantasztikus egyéniségű énekes előadók, nagyszerű dalok – ez a Budapest Bár sikerének receptje. Az együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált: számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Számos kor, kultúra és generáció találkozik a produkcióban, talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt. A Budapest Bár zenekart eredetileg Farkas Róbert alapította azzal a szándékkal, hogy friss lendületet adjon a kávéházi cigányzenei hagyománynak. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt csapat kiváló magyar pop és rock énekesekkel, napjaink zenéjének meghatározó személyiségeivel kiegészülve együtt maradt, és azóta is töretlen sikerrel lép fel színházakban, fesztiválokon, koncertpódiumokon. Örökzöld táncdalokat, filmslágereket, kuplékat adnak elő új köntösben, kiváló ízléssel, kifinomult cigányzenei háttérrel.
A Budapest Bár zenekar:
Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Az est énekes közreműködői: Behumi Dóri, Rutkai Bori, Németh Juci, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László
Producer: Gáncs Andrea
A Budapest Bár zenekar:
Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Az est énekes közreműködői: Behumi Dóri, Rutkai Bori, Németh Juci, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László
Producer: Gáncs Andrea
Szereposztás
Színész | Behumi Dóri |
Színész | Rutkai Bori |
Színész | Németh Juci |
Színész | Frenk |
Színész | Keleti András |
Színész | Kollár-Klemencz László |
Színész | Farkas Róbert |
Színész | Farkas Mihály |
Színész | Ökrös Károly |
Színész | Farkas Richárd |
Színész | Kisvári Ferenc |
Helyszín
Városmajori Szabadtéri Színpad
Budapest, 1122, Városmajor
Budapest, 1122, Városmajor
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!