Műfajok keverednek, rímek szövődnek, a közönség pedig kíméletlenül eldöntheti, ki lesz a legjobb az előadók közül. A Dumaszínház társulatának tagjai három kategóriában csapnak össze a legjobb a Slam Poetry kiválóságokkal, igazi csemegét ígérve mindkét műfaj kedvelőinek.
Nehéz volna pontosan megfogalmazni, hogy mi is a slam-elés, de ha mégis megpróbáljuk, akkor talán valahol a vers és a rap közé sorolandó műfajként érdemes kategorizálni. Formáját tekintve ugyanis – ugyanúgy, mint a versek többségét –, a slam poetry-s műveket is a rímek jellemzik, témáját és nyelvhasználatát illetően viszont közelebb áll a rapszövegek szabad világához. Éppen ezért nem meglepő, hogy ez a műfaj is a tengerentúlról ered, és hazánkban csupán az utóbbi években lett népszerű. A Dumaszínházasok is hamar beleszerettek ebbe a különös, egyszerre kötött és szabad műfajba, olyannyira, hogy a Corvin Sétányon megszervezik a saját Duma-Slam-jüket.
A Duma Slam-en három feladata lesz a fellépőknek, egyrészt egy adott, előre kiválasztott témáról kell rímeket faragniuk, aztán egy fotó köré kell sztorit keríteniük. Zárásképpen pedig lesz három szabad percük, amikor mindenki arról slam-mel, amiről szeretne.
Helyszín
DumaszínházBudapest, 1082 Budapest, Corvin sétány 1/b
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt