Stockmann doktor felfedezi, hogy a városát felvirágoztató gyógyforrások vize mérgezett. A lakosság, élén a polgármesterrel, aki mellesleg Stockmann bátyja, nem akar szembesülni az igazsággal. Lassan az egész város a pénz hatalmával és a hivatali korrupcióval is küzdő doktor ellen fordul.
Ibsen egy újságban megjelent rendőrségi hír nyomán írta A nép ellenségét 1882-ben, három évvel a Nóra és egy évvel a Kísértetek után, épp a Kísértetek fogadtatásán felbőszülve. Stockmann doktort részben saját magáról mintázta: 1848-ban, amikor kitört az első schleswig-holsteini háború, a húszéves Ibsen szenvedélyesen agitált a németek ellen. Látván, hogy honfitársai magukra hagyják a dánokat, egyre elkeseredettebben adott hangot annak, mennyire megveti a gyávaságukat. Annyira kiéleződött az ellentét közte és a környezete között, hogy lassan az egész társdalomban a saját ellenségét látta.
A nép ellenségét Ibsen késői önéletrajzi ihletésű darabjai követték: a Vadkacsa (1884), a Rosmersholm (1886) és a Hedda Gabler (1890).
Fordította: Kúnos László

Szereposztás
Doktor Tomas Stockman, fürdőorvos | Fekete Ernő |
Stockmann-né, felesége | Rezes Judit |
Petra, lányuk, tanítónő | Pálos Hanna |
Henrik, a fiuk | Bezerédi Bendegúz |
Peter Stockman, a doktor bátyja, városbíró, rendőrfőnök, a fürdőigazgatóság elnöke stb. | Kulka János |
Morten Kiil, tímármester, Stockmanné gyámapja | Ujlaki Dénes |
Houstad, a | Ötvös András |
Billing, a | Mészáros Béla |
Horster, hajóskapitány | Lengyel Ferenc |
Aslaksen, nyomdász | Bán János |
Háromfejű tömeg | Bodnár Erika |
Háromfejű tömeg | Bezerédi Zoltán |
Háromfejű tömeg | Keresztes Tamás |
Stáblista
Rendező | Zsámbéki Gábor |
Asszisztens | Tiwald György |
Díszlet | Khell Csörsz |
Jelmez | Szakács Györgyi |
Dramaturg | Török Tamara |
Helyszín
Katona József Színház
Budapest, 1056, Petőfi Sándor u. 6.
Budapest, 1056, Petőfi Sándor u. 6.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!