Rendhagyó eseményre készül Láng Annamária színésznő. Afrikai utazásai során ismerkedett meg Sydonie Raawiya Koumbával, a hetvenes évek emblematikus funk-királynőjével, aki azóta visszavonult a zenei életből. Nemzetközi sztárok hosszú sora próbálta őt az évek során visszacsábítani a színpadra, ám Syd sorban nemet mondott mindenkinek.Kosarat kapott többek között Stevie Wonder, Britney Spears, de ugyanígy járt az Einstürzende Neubauten. Ki tudja miért – talán bosszúból - Lángnak most mégis igent mondott. A koncert során nem csupán Syd magyarra fordított dalaival ismerkedhet meg a közönség, de bepillantást nyerhet egy botrányoktól hangos, tragédiáktól terhes zenei karrier titkaiba is. Négynegyed, csillogás, párducbőr és vákácsáká-wah-wah!
Egyes kritikusok szerint a két előadó a világ két pontjáról a megtévesztésig hasonlít egymásra...
„Vinnai Andrással lefordíttattam a dalszövegeit. Dalokat az afrikai és az amerikai időkből, amikor igazi sztár volt. Főleg az identitáskeresésről és a szerelemről szólnak. Egyelőre ismerkedünk Syd világával. Szeretnék pár számot önállóan elénekelni tőle, ezek feldolgozására kértem fel Szesztay Dávidot és zenekarát." (Láng Annamária)
„Ez a lány nagyon jó vokalista. Rá tudok ülni a hangjára. Nekem az a lényeg. Hogy meg tudjam ülni a vokált, és ne ficánkoljon alattam. Én ha tehetném, csak vokáloznék. De nekem sajnos nem adatott meg a háttérben maradni. Folyton ki vagyok lökve előre." (Syd)
Közreműködik: Sárosdi Lilla, Larry Ahmed
fotó: Nagy Gergő
munkatárs: Bíró Dénes
smink: Tauz Nóra
és... Syd

Stáblista
szöveg, gitár | Vinnai András |
zene, billentyű | Szesztay Dávid |
basszusgitár | Szerető Dániel |
dob | Németh Csaba |
ének | Láng Annamária |
Koreográfia | Dékány Edit |
Jelmez | Nagy Fruzsina |
jelmezasszisztens | Pirityi Emese |
Díszlet | Izsák Lili |
videó | Juhász András |
Dramaturg | Róbert Júlia |
fénytervező | Bányai Tamás |
műszaki vezető | Éltető András |
hang | Belényesi Zoltán |
produkciós vezető | Erős Balázs |
Helyszín
Átrium Film-Színház
Budapest, 1024, Margit krt. 55.
Budapest, 1024, Margit krt. 55.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!