Ritka a tehetségeknek olyan együttállása a zenetörténetben, amikor egy vérbeli opera komponista megtalálja egy kortársában az épp hozzáillő librettistát. Olyan írót, aki nemcsak kiszolgálja a komponista elképzeléseit, hanem egyben irodalmi értéket is hoz létre, s így zene és szöveg egyenlő rangon jelenhet meg a színpadon.Mozart három legismertebb olasz nyelvű operájában – Figaro házassága, Don Giovanni, Cosi fan tutte – épp ez a helyzet. Ez a három opera négy év leforgása alatt készült el és mindhárom opera librettistája Lorenzo da Ponte. Mozart legnagyobb sikereit ennek a három operájának köszönhette és a mi koncertsorozatunk is ezt a három operát fogja górcső alá venni négy kiváló fiatal opera énekes és három fantasztikus hangú kaposvári színész segítségével. Olyan összefüggések után kutatunk ebben a három operában a beszélgetős koncertek alatt, amelyek egy szokványos opera előadása alatt nem kerülhetnek elő. Most lehetőségünk nyílik visszaismételni egy-egy részt, ráérősen kutakodhatunk a zenei szövet és énekszólamok összefüggésében és egy jelenetet többféleképpen is „kipróbálhatunkâ€. A mozarti opera-színpad bebarangolására hívjuk a hallgatóinkat.
Harmadik, és egyben utolsó alkalommal a zenés tréfa tárgya a Cosi fan tutte.
Harmadik, és egyben utolsó alkalommal a zenés tréfa tárgya a Cosi fan tutte.
Szereposztás
| Énekel | Herczenik Anna |
| Énekel | Cseh Antal |
| Énekel | Gábor Géza |
| Énekel | Kolonits Klára |
| Énekel | Nyári Szilvia |
| Énekel | Kőrösi András |
| Énekel | Hüse Csaba |
Stáblista
| Zongorázik-vezényel-mesél: zeneszerző, zongoraművész | Dinyés Dániel |
Helyszín
Csiky Gergely Színház
Kaposvár, , Rákóczi tér
Kaposvár, , Rákóczi tér
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!