Moliére: A mizantróp (Le Misanthrope)
A QUIMBY dalainak / Kiss Tibor szerzeményeinek felhasználásával.
1666 – 2012. Lully – Quimby. Moliére – Molnár. Fekete – fehér…
És a romokon ülve már csak röhögünk…
1666 (mert ekkor íródott) – 2012 (mert ekkor játsszuk)
Lully (mert ő volt Moliͨre állandó zeneszerzője) – Quimby (mert ennek az előadásnak ők)
Moliͨre (mert ő írta) – Molnár (mert félelmetes áthallások vannak a Liliomból)
Fekete – fehér (mert jin jang, és mert mindent próbálunk ennyire leegyszerűsíteni – kivéve azt, amit lehetne, sőt kellene)
És a romokon ülve már csak röhögünk… (mert sok tekintetben a végén vagyunk valaminek – viszont humorérzék nélkül még sokkal nehezebb lenne)
„Írhatnám persze, hogy a Spirit Színház fantasztikus szereposztással készül Moliͨre remekművére. De ez kiderül a szereposztásból. Hogy Petri György klasszikussá vált fordítását használjuk, mely egyrészt fantasztikus és jól mondható, másrészt viszont páros rímes, hatodfeles jambusban van, ami azért mégsem annyira egyszerű… Pláne a mai színházi nyelvet ismerve. Írhatnék a díszletről, amely szimbolikusan a „lelkünk börtönéből†alakul át az „életünk körhintájáváâ€. Ami alapvetően vidám dolog, mégis remekül egyedül tudunk maradni benne. De ez egy plakáton vagy szórólapon elég faramuci és tudálékos.
Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal†bástyázzunk körül magunkat. De ezek leírva nagyon komor képet festenek.
Én viszont egy olyan előadást szeretnék alkotótársaimmal létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez, és azért élőben, mert utálom a „konzervetâ€. Viszont néhány megjelent híradással ellentétben semmiféle Quimby-musical nem készül. A szerző, a cím, a szereposztás, a zenék és a fenti pár sor, azt hiszem, többet mondanak el mindenről, mint ezek az információk.†(Bori Tamás, rendező)
Produkciós asszisztens: Szalóky Dániel
A QUIMBY dalainak / Kiss Tibor szerzeményeinek felhasználásával.
1666 – 2012. Lully – Quimby. Moliére – Molnár. Fekete – fehér…
És a romokon ülve már csak röhögünk…
1666 (mert ekkor íródott) – 2012 (mert ekkor játsszuk)
Lully (mert ő volt Moliͨre állandó zeneszerzője) – Quimby (mert ennek az előadásnak ők)
Moliͨre (mert ő írta) – Molnár (mert félelmetes áthallások vannak a Liliomból)
Fekete – fehér (mert jin jang, és mert mindent próbálunk ennyire leegyszerűsíteni – kivéve azt, amit lehetne, sőt kellene)
És a romokon ülve már csak röhögünk… (mert sok tekintetben a végén vagyunk valaminek – viszont humorérzék nélkül még sokkal nehezebb lenne)
„Írhatnám persze, hogy a Spirit Színház fantasztikus szereposztással készül Moliͨre remekművére. De ez kiderül a szereposztásból. Hogy Petri György klasszikussá vált fordítását használjuk, mely egyrészt fantasztikus és jól mondható, másrészt viszont páros rímes, hatodfeles jambusban van, ami azért mégsem annyira egyszerű… Pláne a mai színházi nyelvet ismerve. Írhatnék a díszletről, amely szimbolikusan a „lelkünk börtönéből†alakul át az „életünk körhintájáváâ€. Ami alapvetően vidám dolog, mégis remekül egyedül tudunk maradni benne. De ez egy plakáton vagy szórólapon elég faramuci és tudálékos.
Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal†bástyázzunk körül magunkat. De ezek leírva nagyon komor képet festenek.
Én viszont egy olyan előadást szeretnék alkotótársaimmal létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez, és azért élőben, mert utálom a „konzervetâ€. Viszont néhány megjelent híradással ellentétben semmiféle Quimby-musical nem készül. A szerző, a cím, a szereposztás, a zenék és a fenti pár sor, azt hiszem, többet mondanak el mindenről, mint ezek az információk.†(Bori Tamás, rendező)
Produkciós asszisztens: Szalóky Dániel
Szereposztás
Alceste | Makranczi Zalán |
Céliméne, Alceste szerelmese | Szinetár Dóra |
Philinte, Alceste barátja | Jászberényi Gábor |
Oronte, Céliméne szerelmese | Perjés János |
Arsinoé, Céliméne barátnője | Kolti Helga |
Éliante, Céliméne unokahúga | Szendy Szilvi |
Éliante, Céliméne unokahúga | Gáspár Kata |
Acaste | Szabó J. Viktor |
Du Bois, Tiszt | Széplaky Géza |
Zenész (harmonika) | Szabó Ádám |
Zenész (gitár) | Kutik Rezső |
Zenész (dob) | Kathi Antal |
Stáblista
Rendező | Bori Tamás |
Produkciós vezető | Mohácsi Nóra |
Fordító | Petri György |
Dramaturg | Perczel Enikő |
Díszlet | Árva Nóra |
Jelmez | Árva Nóra |
Helyszín
Átrium Film-Színház
Budapest, 1024, Margit krt. 55.
Budapest, 1024, Margit krt. 55.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!