Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola
A Nézőművészeti Kft. előadása.
Az előadás időtartama: 1 óra 55 perc, szünet nélkül.„A folyamatosan változó, mindig új és új apróságokkal bővülő Nézőművészeti Főiskola az eltelt majdnem 8 évben kultuszelőadás lett.†(7ora7.hu)
Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A nézők elszoktak a színháztól, mert kényelmetlennek találták; egy ideig megpróbáltak úgy viselkedni a színházban, mint a moziban, vagy otthon a tévé előtt, de ebből rengeteg konfliktus fakadt. A színészek egyre többször keveredtek velük vitába, sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás, míg az egyik Hamlet előadás alatt a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült statiszta a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert - négy halott, tizenöt sebesült. A kormány bezáratta az összes színházat.
Ennek már három éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultuszminisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére.
A produkció 2003-ban a legjobb stúdióelőadás Capitano-díját nyerte a nyíregyházi Vidor Fesztiválon.
Fényterv: Kovács Áron
Az előadás a Krétakör és a tatabányai Jászai Mari Színház koprodukciójában készült.

Szereposztás
Színész | Katona László |
Színész | Mucsi Zoltán |
Színész | Scherer Péter |
Stáblista
Rendező | Árkosi Árpád |
Rendező asszisztens | Gyulay Eszter |
Díszlet | Ágh Márton |
Jelmez | Kiss Julcsi |
Zeneszerző | Árkosi Szabolcs |
Helyszín
Csiky Gergely Színház
Kaposvár, , Rákóczi tér
Kaposvár, , Rákóczi tér
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!