Tennessee Williams szívszorító darabjának főszereplője, az érzékeny lelkű, gyenge idegzetű, félelmektől gyötrődő Blanche egyetlen bőrönddel érkezik New Orleans külvárosába húgához, Stellához. A látogatás alaposan felforgatja Stella házasságát, és a látszólag finom modorú Blanche mélyen őrzött, iszonyatos titkai is a felszínre kerülnek. „Williams minden kortársánál határozottabban állt ki a szomorú és magányos emberek mellett, akiket a nagy tolongásban oly könnyen eltaposnak. Valóságos Szent Ference volt ő azoknak a gyenge, sebezhető lényeknek, akiket a világ bulldózerei a legcsekélyebb aggály nélkül, oda sem figyelve lapítanak szét. (…) Mély együttérzéssel tárta fel a szív azon titkait, amelyek megannyi gyengeségünk táptalajául szolgálnak, és soha nem volt rideg és érzéketlen a gyengeségek iránt. Megértette, hogy a legnagyobb kapocs az emberek között a létezés kínja – és mert valamennyien ettől szenvedünk, nem ítélkezhetünk azok fölött, akik a kín terhétől összeroskadnak.”
A Budapesti Kamaraszínház legendás előadása új formában kerül a Pesti Színház színpadára, ahol varázslatos színházi este várja nézőinket, ha a szereplőkkel együtt „felszállnak” a Vágy villamosára.
Zene: Németh Zoltán
Irodalmi munkatárs: Prekop Gabriella
Szereposztás
| Blanche DuBois | Eszenyi Enikő |
| Stella DuBois | Nagy Enikő |
| Steve Hubbel | Hegedüs Miklós |
| Pablo Gonzales | Lázár Balázs |
| Orvos | Dengyel Iván |
| Ápolónő | Bodor Böbe |
| Színész | Vecsei H. Miklós |
| Színész | Gilicze Márta |
| Stanley Kowalski | Orosz Ákos |
| Harold Mitchell | Király Dániel |
| Virágárusnő | Venczel Vera |
Stáblista
| Rendező | Tordy Géza |
| Díszlet | Menczel Róbert |
| Jelmez | Bartha Andrea |
| Dramaturg | Böhm György |
| Ügyelő | Röthler Balázs |
| Súgó | Zsolnay Andrea |
Helyszín
Budapest, 1052, Váci u. 9.