Fabók Mancsi Bábszínháza előadása
népmese bábokkal
Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár… Mesénk fonalát ördögszállta királykisasszonyok, ördögtől kapott ördögűző képesség, igaz mátkaság, lakodalom s haj, még mik nem ékesítik! S hogy miként kacsint vissza történetünkbe vad menyecskénk, azt megláthassák, csak kerekítsék szemüket, s élesítsék pupillanyílásukat! díszlet: Mátravölgyi Ákos bábok: Lellei Pál zene: Ács Gyula szövegkönyv, rendezés, játék: Fabók Mariann Játékunkat, negyven percben, szigorúan kiskorú felügyelete mellett ajánljuk! Az előadás után varázssüti és kézműves foglalkozás várja a gyerekeket. A VII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle megosztott fődíjas előadása. Fabók Mariann: „2008-ban végeztem a Színművészeti Egyetemen. Azóta a Miskolci Nemzeti Színház színésze vagyok. Nagy hálával tartozom az életnek, hiszen szebbnél szebb feladatokkal ajándékoz meg az itt eltöltött idő. Az elmúlt évtizedben véletlenszerűen rám talált a bábozás – bár én magam nem hiszek a véletlenekben – és ez a találkozás olyan intenzíven érintett, hogy a mai napig szívügyem maradt. Úgy éreztem, ha a sors úgy hozta, hogy megtanulhattam ezt a mesterséget, akkor élnem is kell ezzel a tudással. Rég dédelgetett álomként 2009-ben bemutathattam ’A halhatatlanság országa’ című első önálló vásári bábjátékomat. Népmesei forrásokból dolgoztam. Megpróbáltam a mesemondást, bábozást és népi éneklést ötvöző előadásommal a „gyökereket és szárnyakat” egyszerre keresni: Egy újszerű, felhőtlenül humoros játékot létrehozni, vigyázva azonban a mesében rejlő ősi tudás sértetlenségére. A bábjáték fogadtatása – gyermekek, s felnőttek részéről egyaránt – minden várakozásomat felülmúlta. 2010-ben, Kecskeméten, a Bábszínházak X. Találkozóján a szakmai zsűri díjjal jutalmazta. Szép megerősítése volt ennek a választott útnak, amire épphogy csak ráléptem. A folytatás jegyében született meg Fabók Mancsi Bábszínháza.“ (www.fabokmariann.hu) www.bethlenszinhaz.hu www.eszme.eu www.fabokmariann.hu

Szereposztás
| Színész | Fabók Mariann |
Stáblista
| Szövegkönyv, rendezés, játék | Fabók Mariann |
| Zene | Ács Gyula |
| Bábok | Lellei Pál |
| Díszlet | Mátravölgyi Ákos |
Helyszín
Bethlen Téri Színház
Budapest, 1071, Bethlen tér 3.
Budapest, 1071, Bethlen tér 3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!