„Nem olyan emberekre vágyom, akik táncolni akarnak. Olyanokra, akiknek táncolniuk kell!” (G. Balanchine)
A Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész-jelölt hallgatói ilyenek! Erre áldozták eddigi fiatal életük döntő részét. És ezt a mozdulatokkal történő szépség-teremtést, érzelmi üzenetátadást, katarzisnyújtást vallják feladatuknak a jövőben is.A főiskolán már 10 éves koruktól a hivatásukra készülnek; és amikor kortársaik még épp’ csak pályát választanak, és a felvételikre készülnek, ők már pályakezdő művészek. Sőt, már diákként is élményt adó előadásokat táncolnak – mint amilyennek ez a mostani program is ígérkezik. Az illékony színpadi percek ellensúlyozzák a mindennapi gyakorlatok, a hetekig-hónapokig tartó próbák fáradtságát. A közönség tapsa és szeretete kárpótol az izomlázért vagy a lábfájásért.
A mostani műsorban a balettirodalom klasszikusai mellett ismét helyet kapnak ismert és kevésbé 20. századi és kortárs alkotók is. A 19-20. század koreográfusai jelentik az alapot ahhoz, hogy balettművész-hallgatóink a 21. század színpadain is megállják a helyüket: értékeket tudjanak megőrizni, közvetíteni, megújítani, teremteni. Ha erre felkészültek, akkor a Magyar Táncművészeti Főiskola teljesítette vállalt feladatát! (Szakály György rektor)

Helyszín
Nemzeti Táncszínház
Budapest, 1014, Színház utca 1-3.
Budapest, 1014, Színház utca 1-3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!