Interaktív film/színház
Október 7-én sci-fi filmet játszunk!Figyelem. Itt a Parancsnok. Ha eddig nem tették volna, élesítsék
ki asztrometikus érzékelőiket. A bolygóközi szubtérmező október 7-én
stabilizálódik. Párhuzamos univerzumba transzgresszálunk. Az
együttműködés mindannyiuk érdeke. A legénység beélesítette a
kvantumtorpedókat, és szondázni fogjuk a kontinuumot mindaddig, amíg
hozzá nem férünk agyuk elektroplazmarendszeréhez. Kapaszkodjanak!
Improvizált hosszútörténet a filmes műfajok és a közönség ötletei alapján.
A legtöbb ember életében eljön az a pillanat, amikor azt érzi,
filmrendező szeretne lenni. Pontosan tudja, hogyan is kell kinéznie
annak a feszült, szúrós tekinteteket és poros pisztolytáskákat
szuperközeliben mutató, párbaj előtti pillanatnak egy westernben. Hogy
legalább 16 hegedűnek kell tremolóban szólnia a romantikus vígjáték
utolsó nagy reptéri
„majdnem-elkerülik-egymást-de-aztán-mégsem-mert-a-szerelem-mindennél-erősebbâ€
jelenetében. Hogy lesz egy pont, ahol a mogorva zsaru idióta és
tériszonyos társa minden bátorságát összeszedve felmászik a
világítótorony tetejére és megmenti hősünket.
A Momentán HáziMozi című előadásában a nézők
társforgatókönyvírók és társrendezők. Választhatnak főhőst, kérhetnek
fordulatokat; egy tulajdonsággal, tárggyal vagy új karakterrel
megbolondíthatják a történetet. A HáziMozi a filmes
műfajok jellegzetességeivel játszik. Bármilyen merész ötlet hangzik el a
nézőtérről, a Momentán beleszövi az aznap esti történetbe, legyen a
műfaj éppen horror, kosztümös film vagy road movie. Sosemvolt mozifilmek
a színpadon – improvizálva.
Az előadás második felében az elkészült film „DVD extrái†elevenednek
meg a színpadon. Extrák, vagyis rövid jeleneteket; játék a
szereplőkkel, helyzetekkel, műfajokkal: casting és rendezői változat,
trailer és sajtótájékoztató, cenzúrázott jelenetek és főcímdal – ahogy a
kedves néző óhajtja.
Helyszín
Momentán TársulatBudapest, 1066, Ó utca 4.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt