Nényei Pál: Mozgófénykép
régi, magyar, zenés filmvégjáték két felvonásbanA két világháború között egy ország adta át magát önfeledten a gombamód szaporodó mozikban játszott andalító szerelmi történeteknek. Pillanatok alatt sztárok születtek: az újonnan feltűnt filmcsillagok milliós rajongótáborral dicsekedhettek.
A Mozgófénykép hősei a kor moziszínészeinek nevét viselik, ki-ki azt, aki egy korabeli filmben játszotta volna. A fordulatok is ismerősek: ifjú, ám sértődékeny szerelmesek, rosszlány jó szívvel, egy régi de soha nem múló szerelmi háromszög a sármőr, a díva és a gazdag gyáros között.
Nényei Pál darabjában a harmincas-negyvenes évek édes-bús filmjeinek atmoszférája jelenik meg: a nyúlszőrkalapok, vikszoló szobalányok, dinsztelt őzgerincek, az egymást csaló sármőrök és dizőzök világa. A békés-boldog zsivajban alig hallatszanak a Horthy-korszak nyomasztó akkordjai.
Egy filmvégjáték korabelinek tűnő slágerekkel, melyek zenéjét Dinyés Dániel, szövegét Hajós András írta.
Szorgos komornák, sorbanálló komornyikok, orfeumi táncoslányok,
csónakázó hölgyek, jelentékeny vendégek: Drága Diána, Kecskés Mihály, valamint Jakus Szilvia, Nagy Viktória, Takács Tímea, Kovács János, Matusz Gergely
Zongora: Dinyés Dániel / Dargay Marcell
Trombita: Ducsai Szabolcs / Koos-Hutás Áron
Gitár: Udvarhelyi Gábor / Makó Béla
Hegedű: Gazda Bence / Rácz József

Szereposztás
Törzs Jenő, gazdag tulajdonos | Szervét Tibor |
Perczel Zita, Törzs ugribugri leánya | Petrik Andrea |
Ráday Imre, inkognitóban, nagy bajusszal | Rétfalvi Tamás |
Karády Katalin, színésznő, a lelke csupa finomság | Kováts Adél |
Jávor Pál, mindenkinél csinosabb | Adorjáni Bálint |
Kabos Gyula, humoros komornyik | Gazsó György |
Barkay Micike, színésznőcske | Szávai Viktória |
Charmant Doux, komornyik | Formán Bálint |
Turay Ida, bájos komorna | Andrusko Marcella |
Horthy Miklós, a kormányzó | Bálint András |
Stáblista
Rendező | Göttinger Pál |
A rendező munkatársa | Őri Rózsa |
Jelmez | Bujdosó Nóra |
Díszlet | Horgas Péter |
Koreográfia | Katona Gábor |
Dramaturg | Hárs Anna |
Dalszöveg | Hajós András |
Zeneszerző | Dinyés Dániel |
Zenei vezető | Dinyés Dániel |
Helyszín
Radnóti Miklós Színház
Budapest, 1065, Nagymező u. 11.
Budapest, 1065, Nagymező u. 11.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!