Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor: Abigél
Egy nagyszabású, új magyar musical a Budapesti Operettszínház repertoárján!
2004 nyarán a Kossuth-díjas írónő Álarcosbál regényéből Somogyi Szilárd igazi musicalcsemegét készített. Magda néni természetesen látta ezt az előadást, és nagyon boldog volt, hogy a musical műfajában is megjelenik. Igazán ez "törte meg a jeget", hiszen sokan sokszor kérték tőle az Abigél című regényt is, hogy musicalt írjanak belőle. Az Álarcosbál sikere után az ifjú rendező kapta meg tőle ezt a lehetőséget, s írta meg az Abigél című musical szövegkönyvét. Társa lett a munkában Kocsák Tibor zeneszerző és Miklós Tibor dalszövegíró, akik már korábban, a Rock Színház idején vittek sikerre zenés műként olyan irodalmi remekeket, mint a Légy jó mindhalálig vagy az Anna Karenina.
A musical új aspektusból közelít a csodálatos szívet melengető, síros-nevetős történethez. Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése, életének egy meghatározó korszakának újraélése. A fordulatos regény lehetőséget ad egy eddig nem látott színpadi adaptációra!
Nem árulunk el titkot, ha kimondjuk, hogy a mai fiatalok vajmi keveset olvasnak. Ez a darab hidat képez majd. És biztos felkelti az érdeklődést a fiatalokban, ha megnézik a musicalt, hogy elolvassák a regényt vagy Szabó Magda más műveit, és megnézzék az Abigél című filmet is.
Szabó Magda így ajánlotta kis hősnőjét nekünk:
"1943-ban Gina elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert az apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis gimnazistát a rideg világ, a szokatlan kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, önként vállalja a rabságot… Hogyan igazodik el a kis tizenéves lány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv diáklegendákban, amelyet a kertben álló, korsós leányt formázó szobor alakja köré fon a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon…"
Közreműködik: a Musical Együttes, a Színház Zenekara és a Petőfi Musical Stúdió növendékei.

Szereposztás
| Vitay Georgina | Vágó Zsuzsi |
| Vitay Georgina | Vágó Bernadett |
| Vitay Tábornok | Földes Tamás |
| Vitay Tábornok | Pálfalvy Attila |
| Horn Mici | Udvaros Dorottya |
| Horn Mici | Siménfalvy Ágota |
| Torma Gedeon - igazgató | Jantyik Csaba |
| Kőnig tanár úr | Csonka András |
| Kőnig tanár úr | Szabó P. Szilveszter |
| Kőnig tanár úr | Magócs Ottó |
| Zsuzsanna testvér | Nádasi Veronika |
| Zsuzsanna testvér | Füredi Nikolett |
| Kalmár tanár úr - osztályfőnök | Homonnay Zsolt |
| Kalmár tanár úr - osztályfőnök | Szerényi László |
| Kis Mari | Szendy Szilvi |
| Kis Mari | Ábrahám Gabriella |
| Torma Piroska | Peller Anna |
| Torma Piroska | Vörös Edit |
| Bánki Anna | Kékkovács Mara |
| Bánki Anna | Prescsák Zita |
| Bánki Anna | Farsang Emese |
| Kuncz Feri | Mészáros Árpád Zsolt |
| Kuncz Feri | Bálint Ádám |
| Truth tanárnő | Felföldi Anikó |
| Hajdú tanárnő | Nagy Anikó |
| Hajdú tanárnő | Sz. Nagy Ildikó |
| Mráz úr, az üveges | Csuha Lajos |
| Suba, a Pedellus | Dézsy Szabó Gábor |
| Bánkiné | Papadimitriu Athina |
| Bánkiné | Tucsek Edit |
| Bánkiné | Mirtse Réka |
| Botosné | Arányi Adrienn |
Stáblista
| Rendező | Somogyi Szilárd |
| Koreográfia | Lőcsei Jenő |
| Rendező asszisztens | Angyal Márta |
| Jelmez | Velich Rita |
| Díszlet | Túri Erzsébet |
| Játékmester | Rogács László |
| Koreográfus-asszisztens | Mirtse Réka |
| Karmester | Silló István |
| Zenei vezető | Silló István |
| Karmester | Balassa Krisztián |
| Karmester | Bókai Zoltán |
| Hangszerelő | Pejtsik Péter |
| Zeneszerző | Kocsák Tibor |
| Szövegíró | Somogyi Szilárd |
| Dalszövegíró | Miklós Tibor |
Helyszín
Budapesti Operettszínház
Budapest, 1065 Budapest, Nagymező utca 22-24.

Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!