A staféta eredendően váltást jelent, átadást, érintkezést. A Staféta pódiumesteknek is az a célja, hogy egymás művészetét szerető, tisztelő, a másik munkásságát értő művészek kerüljenek közös térbe, értsék, értelmezzék egymást és önmagukat.

A startnál mindig másféle művész áll, zenész, színész, író, képzőművész. Az alkotóemberrel nem életútinterjú készül, az alkotó rögtön előad valamit: zenél, szaval, vetítünk. Erről a kiválasztott alkotásról diskurálunk. Vagyis tényleges helyzetekben, művészet értő, alakító és befogadó helyzetben mutatkozik meg az alkotó.

Ő jelöli meg utána kedves művésztársát, akit „hasonló helyzetbe” hozunk.

Természetesen a dramaturgia minden adott esetben más, hiszen változnak a művészeti ágak, változnak a játékosok, és mivel szabad kezet adunk, vagyis maguktól és másoktól is válogathatnak, nyilván más és más az estek ritmusa is.

De a lényeg mindig egy: olyan pódiumestre hívjuk a nézőket, ahol az alkotók új oldalukról ismerhetők meg. ͍gy lesz a staféta egy szituációs, összművészeti produkció.