Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar jótékonysági hangversenye
A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar és Vásáry Tamás zongoraművész, karmester évek óta visszatérő vendége a Városmajori Szabadtéri Színpadnak. A világ minden tájáról a debreceni Nyári Akadémiára jelentkező ifjú tehetségek mesterkurzusaik mellett részt vehetnek a zenekar munkájában, amelynek eredményeként Vásáry Tamás vezetésével kiemelkedő értékű koncertprogrammal gyönyörködtetik hallgatóságukat, itthon és külföldön egyaránt. A Brahms-, Verdi- és Liszt-művekből összeállított idei programmal a Nyári Akadémiát lezáró debreceni hangversenyt követően érkeznek Budapestre, ahonnan tovább utaznak Milánóba, a nemzetközi hangversenykörút első állomására.A koncert bevételét a Szabad Tér Színház immár tradicionálisan jótékonysági célokra ajánlja fel!Műsor: Giuseppe Verdi: Nabucco – nyitány
Liszt Ferenc: Magyar fantázia – zongorán közreműködik: ifj. Balázs János
Johannes Brahms: II. szimfónia

Stáblista
Karmester | Vásáry Tamás |
Betanító karmester | Hámori Máté |
zongora | Balázs János |
Helyszín
Városmajori Szabadtéri Színpad
Budapest, 1122, Városmajor
Budapest, 1122, Városmajor
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!