NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

A Magyar Állami Népi Együttes előadása Erdély központi tájegységének, a Mezőségnek vokális, zenei és táncos hagyományaiból táplálkozik. A Kolozsvártól északra húzódó terület domborzati viszonyait – lágy dombjait, sekély völgyeit – az emberi képzelet gyakran „holt tengerként” írja le. Az asszociáció nem is olyan távoli, hiszen évmilliókkal ezelőtt itt hullámzott a Pannon-tenger, melynek nyomai azonban már csak a lerakódott üledékekben érhetőek tetten.

A mélyben történt geológiai folyamatokhoz hasonlóak zajlottak kulturális értelemben a felszín fölött is. Ahogy a tenger makacs következetességgel halmozta föl kincseit, úgy halmozódott föl itt mindaz az érték, melyet a paraszti fej és szív az évszázadok során képes volt létrehozni. A mezőségi völgyek lankáiban megbúvó falvak százaiban magyarok, románok, cigányok élnek együtt századok óta, egymást inspirálva és egymástól tanulva. Ők szintetizálták és őrizték meg számunkra a Kárpát-medence talán leggazdagabb, sokszínű, soknyelvű, de egységes tánc- és zenekultúráját.

Az előadás alkotói tudják, hogy a jövő lehetősége a múlt gyökeréből sarjad. Azt is tudják, hogy a múlt megismerésének úgy van értelme, ha az képes hajtóerővé változni a jövő számára. „A hagyománnyal csak úgy érdemes foglalkozni, ha azt az ember állandóan újraalkotja. Újraalkotni pedig csak belülről lehet” – vall a tradícióhoz való viszonyáról Farkas Zoltán „Batyu”, az est rendező-koreográfusa. Ezt az utat próbálja bejárni Bartókék óta minden generáció, amely szemét a művészet állócsillagára függeszti és a múltból (is) táplálkozik.

A Mezőség – Mikrokozmosz című produkció célja nem csak a „leletmentés”, a vidék zenei-táncos hagyományának bemutatása. Legalább olyan fontos célja rákérdezni az egyénnek, a ma emberének viszonyulására ahhoz a hihetetlenül gazdag és sokszínű tánc- és zenekultúrához, amelyet a Mezőség hordoz, most alapvetően a városi, a „magaskultúra” szempontjából. Az előadás így a közösség és a személy viszonyrendszerében a kultúra elkerülhetetlen és törvényszerű újraértelmezését, a megőrzés mellett tehát az állandó újrafelfedezés és újraalkotás igényét is közvetíti.