Ezzel a koncertsorozattal Zenekarunk elsődleges célja a magyar kortárs zeneszerzők, és műveik megismertetése, befogadásának, megértésének könnyebbé tétele a koncertlátogató közönség számára.
A zeneszerzőkkel Földes Imre zenetörténész beszélget darabjuk keletkezéséről, összefüggésekről a felhangzó klasszikus művekkel kapcsolatban, zeneszerzői munkásságukról. Zenekarunk különösen fontosnak tartja a szerzők elemzését és műismertetését, mert így a kortárs darabok közelebb kerülhetnek a közönséghez, és jobban érthetővé válik a művész látásmódja. A koncertet hagyományunkhoz híven, interaktív formában tervezzük lefolytatni, hiszen a közönség maga is feltehet kérdéseket a szerzőknek. A Klasszikusok tükrében sorozatunkat 2010 óta rendezzük meg, az előző években a Művészetek Palotája Üvegtermében tartottuk, de a 2014/2015-ös évadra átköltözünk a BMC-be, ahol minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy a koncerteken felhangzó művek stúdiófelvétel minőségben megmaradjanak a későbbiekre, valamint a Magyar Rádió is rögzíteni tudja, és sugározhatja. Mindez eddig az Üvegteremben sajnos nem volt lehetséges. Az évad különlegessége, hogy három zeneszerző is külön erre az alkalomra ír új művet, így ezeknek a műveknek a bemutatása ősbemutató lesz. Műsor:
W. A. Mozart: Serenata Notturna K 239 Bánkövi Gyula: Vándorló terek – a végtelen felé G. Puccini: Krizantémok Hollós Máté: Omaggio no. 1 (a Szeged) Omaggio no. 2 (in memoria di István Vántus) Beszélgetőtárs: Földes Imre

Helyszín
Budapesti Vonósok
Budapest, 1093, Mátyás utca 8.
Budapest, 1093, Mátyás utca 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!