A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása.
Andrei Åžerban és Daniela Dima színpadi adaptációja.
Az előadás a Josef Weinberger Limited, London közvetítésével jött létre, az Ingmar Bergman Foundation engedélyével.
Az előadás létrejöttét támogatta: az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Stúdióelőadás
Az előadás időtartama: 2 óra szünet nélkül
Csak 18 éven felülieknek!
Szeretek lehetetlen fogadásokat kötni önmagammal. Színpadra vinni a Suttogások és sikolyokat, a mozi
történetének egyik legmegrázóbb kultuszfilmjét – íme egy kockázat,
melyet felvállalok, anélkül, hogy tudnám, hova vezet, anélkül, hogy
tudnám, lehetséges-e a színházban újraalkotni a film által nyújtott utánozhatatlan élményt.
Bergman azt mondja: „Filmrendezőnek lenni néha különös
boldogság. Soha el nem próbált arckifejezés születik egy pillanatban, és
a felvevőgép rögzíti ezt a kifejezést. Ma pontosan ez történt. A kamera rögzítette ezt a pillanatot.
A fájdalom néhány másodpercre megjelent, és a filmszalag
elfogta a pillanatot. Ilyenkor úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a
munkám. Talán ezekért a röpke pillanatokért élek. Akár a gyöngyhalász.â€
Vajon sikerül-e újraalkotnunk a színházban is az igazságnak ezeket a
rövid pillanatait?
Bergman a forgatások előtt próbált a színésznőivel.
Megpróbáljuk feltárni, hogyan kezdődött ez a projekt. Megpróbáljuk
elképzelni, hogy hogyan válik a színpadi fikció valósággá, megfejteni az
egyik legnagyobb rendező és négy kiváló színésznő alkotásának titkát.
A történet magvát négy nő alkotja: Agnes, a haldokló,
nővérei, Karin és Maria, akik eljötek, hogy mellette legyenek, és Anna, a
szolgáló. A címben szereplő suttogások és sikolyok a négy nő suttogásai
és sikolyai.
Andrei Åžerban
Szereposztás
| Bergman | Bogdán Zsolt |
| Ágnes | Pethő Anikó |
| Karin | Kató Emőke |
| Mária | Kézdi Imola |
| Anna | Varga Csilla |
| Bergman asszisztense | Albert Csilla |
Stáblista
| Rendező | Andrei Şerban |
| Rendező asszisztens | Albu István |
| Díszlet | Carmencita Brojboiu |
| Jelmez | Carmencita Brojboiu |
| Dramaturg | Kovács Kinga |
| Fényterv | Maier Sándor |
| Fényterv | Andrei Şerban |
| A dramaturg munkatársa | Biró Eszter |
| Hangterv | Kerekes Zsolt |
| Hangterv | Nagy Rezső |
| Fények | Vér Ferenc |
| Fények | Nagy Alpár |
| Ügyelő | Nagy Yvonne |
Helyszín
Budapest, 1137, Szent István krt. 14.