NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

A kaposvári Csiky Gergely Színház Funtek Frigyes rendezésében mutatja be Szakonyi Károly Adáshiba című komédiáját.

Adáshiba – „A képernyő: mint gyereknek a csörgő”Ha a család együtt ünnepli a legkisebb fiú, a 19 éves Imrus születésnapját, akkor talán ez a felnőttkort kezdő fiatalember áll a történet középpontjában.

Ha a Bódog családnak albérlője is van, s őt Krisztosznak hívják, akit gyakorta meglátogat tizenkét tanítvány, bizony lehetne ő is főszereplő.

Éppenséggel az idősebbik lányra, Vandára is kihegyezhetjük a történetet, hiszen válás után, frusztrált magányban azzal a hírrel érkezik, hogy kirúgták munkahelyéről.

Megérkezik Dönci is feleségével, náluk talán minden rendben, és ez jó hír, nem beszélve arról, hogy 1969. július 20-at írunk, és Neil Armstrong az első lépéseket teszi a Hold felszínén.

És miközben mindez így-úgy kiderül, a Bódog család estéjének egyetlen főszereplője van: a televízió.

Eltelt néhány évtized, változnak az idők – a főszereplő ugyanaz.

Részletek a szerzővel, Szakonyi Károllyal készült interjúból:

Bizonyára sok változatot látott már – melyik előadás áll legközelebb Önhöz? Nem unja-e az újabb és
újabb bemutatókat?
Eleinte nagyon sokat láttam, mert a külföldi színházak meghívtak, legelőször Helsinkibe, a finn Nemzeti Színházba. Remek előadás volt, százas szériát futott. De tetszett a kassai Nemzetiben is a szlovák nyelvű előadás. De Zsámbéki Gábor és Tovsztonogov rendezése is nagyon tetszett. Persze legszebb emlékem az ősbemutató, Várkonyi rendezésében, Páger Antallal, Bulla Elmával, Béres Ilával és a többiekkel. Legendás premier volt! Összegezve, a darab számos bemutatóján ott voltam, de nem tudtam elutazni mindenhová. Az itthoniak mindegyikét láttam. Hogy unom-e? Mindig kíváncsi vagyok egy új rendezésre, és a színészekre. Színházi ember vagyok.

A darab „főszereplője” a televízió. Mi volt az első tévéműsor, amit látott?
Erre már nem emlékszem, csak arra, hogy esténként többé már nem lehetett beszélgetni a családban, mindenki a képernyő előtt ült műsorzárásig. És kritizálta szüntelen, amit látott.

Mikor vásárolt először televíziót?
Nagyon sokáig csak kölcsönöztem egy Junoszty készüléket, aztán már valamilyen nagyobbat is, de talán ez már a hetvenes évek vége felé volt. Mindaddig csak máshol láttam adást, például Nagymaroson az Alkotóházban, ahol 1970 januárjában nyolc nap alatt írtam meg az Adáshibát. Ott ihletett meg, hogy vacsora után az ebédlőben maradtunk és néztük a műsort. Na, gondoltam, így ültetem a tévé elé a darab figuráit is.

Hány csatorna volt 1969-ben?
Egy csatorna volt, aztán később lett kettő. Majd a Duna tévé bővítette a választékot. Amikor bejött a színes tévé, a vicc szerint így köszönt a bemondó: „Jó estét, Kádár elvtárs! Jó estét Losonczi elvtárs!” .

Milyen gyakran néz mostanában televíziót, mi a kedvenc műsora?
Rengeteg csatorna van, és alig tudok leragadni valamelyiknél. Mivel megölték a tévéjátékot, és helyette sorozatok vannak, inkább az ismeretterjesztő filmeket nézem. Meg a „Hogy volt?” című társalkodó műsort, ahol feltűnnek a régi nagy színészek, eltávozott barátaim. Bérczes László

Részletek a rendezővel, Funtek Frigyessel készült interjúból:

Mit mindent jelent Neked az 1969-es év?
Tizenegy éves voltam akkor. Furcsa érzés visszatekinteni. Most történik meg velem életemben először, hogy olyan darabon dolgozom, ami visszahozza a gyerekkori élményeimet. Méghozzá nagyon pontosan. A televízió-nézés, mikor mentünk a szomszédba tévét nézni családostul, a krimi, ami az egyetlen főműsor volt, a Delta, a Híradó… és ezzel vége is volt a műsornak azon az egy napon a héten, mikor volt adás. Ezek mind – és még millió emlék éledt most föl bennem több mint negyven évvel ezelőttről. Mintha a saját múltamat olvasnám a szövegkönyvben – ismerős világ: nem Shakespeare- hez kell hozzákeresnem érzéseket, jellemeket, hanem a saját közegem, világom, a személyes
történelmem jelenik meg a drámában.

Ahogy említetted: viszonylag sok idő telt el azóta.
Szakonyi erre a már-már abszurd alaphelyzetre írja rá ezt a történetet, hogy az emberek milyen módon tudnak egymás mellett, együtt, de egymás nélkül élni. A helyzet abszurditása aktuális. Sokkal inkább, mint akkor. Mára ez tényleg valósággá vált. Ma nem megyünk át egymáshoz tévézni sem. Sőt: a tévében is csak egymást szidjuk-szapuljuk. Akkoriban, mikor együtt néztünk egy filmet, a közös élmény utána beszélgetések témájául szolgált. Igen, igaz, hogy nem feltétlenül magunkról, a közös gondjainkról folyt a beszélgetés, tehát lehet azt mondani, hogy az igazi beszélgetés helyetti társalgás következett a tévénézésből… de mégis: párbeszéd alakult ki! Ma egy családban van öt telefon, három
tévé, mindenki ül a saját számítógépe, laptopja, i-padja mellett, teljes elidegenedésben, magányban, a másikról mit sem tudva. Ezt jósolta meg ez a történet – mintha előre látott volna. Szemerédi Fanni

Az interjúk teljes terjedelemben az előadás műsorfüzetében olvashatók.