Régen Rossz Varieté
TÁP Színház előadása a Mikroszkóp Színpad támogatásával.A TÁP Színház 2005 novemberében indította el a TÁP VARIETÉ, Színház és Performance elnevezésű előadássorozatát Minden Rossz Varieté címmel. Az előadások a méltatlanul elfeledett századfordulós varieték világát idézik. A 25-30 ismert vagy kevésbé ismert színészt felvonultató varieté állandó telt házak előtt kelti életre (a legkülönbözőbb helyszíneken) a méltatlanul elfeledett műfajt, amelyben egyszerre jelenik meg a magas művészet és az alternatív kultúra. A „Rossz színház†-mely megvalósítására ezen előadások kísérletet tesznek- alapvető lényege, hogy szembeszáll az aktuális trendekkel és formabontó színházi megoldásokkal kísérletezik. Egyik legfontosabb törekvése a „jónak lenni†szorongásának feloldása, amit leginkább felszabadult, ihletett, improvizatív játékkal tud elérni, mely egyúttal mélyíti a színészek mesterségbeli tudását, gazdagítja művészi kifejező-eszközeiket.
„Nem másokon gúnyolódnak. Önmagukat teszik (virtuózan) nevetségessé. Vállalják komolykodásuk, előadói fontoskodásuk kínosságát. Megmutatják, mennyi alanyi nekifohászkodást igényel a rossz színház. Milyen mélyről fakad a tehetségtelenség és az alkalmatlanok szerepvállalása. Bölcseleti alapon hülyülnek. Elvből tiszteletlenek. Rendes, fölkészült anarchisták." - Molnár Gál Péter

Szereposztás
| Színész | Andrássy Máté |
| Színész | Balla Eszter |
| Színész | Fekete Ádám |
| Színész | Gera Marina |
| Színész | Gergely Tika |
| Színész | Jordán Adél |
| Színész | Juhász András |
| Színész | Keresztes Tamás |
| Színész | Kovács Lehel |
| Színész | Mészáros Béla |
| Színész | Nagy Ervin |
| Színész | Orbók Áron |
| Színész | Paizs Miklós |
| Színész | Schönberger Ádám |
| Színész | Sipos Vera |
| Színész | Szabó Simon |
Stáblista
| Rendező | Vajdai Vilmos |
Helyszín
Mikroszkóp Színpad
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!