Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
ifjúsági előadás
A színpadi változatot írta: Deres Péter
A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása.
A Molnár Ferenc klasszikusa alapján készült darabot a számos díjnyertes ifjúsági előadás rendezője, Vidovszky György állította színpadra. Szándéka: a fiatal, tehetséges srácokkal megmutatni és átélhetővé tenni a velük főleg egykorú közönség számára a Pál utcai fiúk gyönyörű és sokrétű történetét. Bemutatni a gyermekkor szabadságát, amikor a felnőttek világa még csak mulatságos mintaként szolgál a játékhoz. A gyermekkor elmúlását, amely Nemecsek halálával váratlanul és feldolgozhatatlanul érkezik el. A barátság, becsület és hősiesség – csupa kisbetűvel! – még létező és nem hangzatos értékeit. És nem utolsó sorban a grundot.
Hogy ez mennyire gyerekjáték és mennyire felnőtt játék, döntse el ki-ki maga. Aki gyerek, ha nem is fogalmazza meg, pontosan érzi, miről szól ez a történet. S aki felnőtt már? Talán emlékszik még arra, amikor először hallott a gitt-egyletről. Talán neki is megvolt a maga grundja: az, amiért harcolt. De tudja-e még, miért harcol manapság? Látja-e, hogy hogyan vesznek el fokozatosan az illúziók? Van-e esély arra, hogy felnőjünk Nemecsek tetteihez, vagy átéljük azokat a gondokat, amelyek Boka arcát olykor komollyá teszik? És magunkban csak, hogy senki ne hallja, már felnőtt hangon mondhassuk, ne félj, Nemecsek…
Köszönet az újonnan jött versekért Váradi R. Szabolcsnak!
Fotók: Memlaur Imre

Szereposztás
| Törökmézárus | Takács Géza |
| Janó | Hunyadkürti György |
| Rácz tanár úr | Gyuricza István |
| Nemecsek anyja | Kovács Zsuzsanna |
| Nemecsek apja | Sarkadi Kiss János |
| Csetneky úr | Tóth Géza |
| Geréb anyja | Lestyán Luca |
| Hegedűs | Bence Balázs |
| Orvos | Horváth Szabolcs |
| Nemecsek (Pál utcai) | Merk Bálint |
| Boka (Pál utcai) | Béli Ádám |
| Csónakos (Pál utcai) | Sipos György |
| Weisz (Pál utcai) | György Zoltán Dániel |
| Kolnay (Pál utcai) | Fábián Péter |
| Barabás (Pál utcai) | Rácz Márkó |
| Csele (Pál utcai) | Deák Péter |
| Richter (Pál utcai) | Benkó Bence |
| Áts Feri (Vörösinges) | Mohácsi Norbert |
| Szebenics (Vörösinges) | Rózsa Krisztián |
| Nagy Pásztor (Vörösinges) | Jerger Balázs |
| Kis Pásztor (Vörösinges) | Nagy Balázs |
| Altman (Vörösinges) | Lukács Gábor |
| Berei (Vörösinges) | Vasas Mátyás |
| Szalay (Vörösinges) | Cserős Péter |
| Wendauer (Vörösinges) | Fröhlich Kristóf |
Stáblista
| Rendező | Vidovszky György |
| Segédrendező | Hatvani Mónika |
| Díszlet | Cziegler Balázs |
| Jelmez | Berzsenyi Krisztina |
| Zene | Faragó Béla |
| Mozgás-rendező | Gyevi-Bíró Eszter |
| Dramaturg | Deres Péter |
| Világításterv | Memlaur Imre |
| Ügyelő | Salamon Bernadett |
| Súgó | Kirsch Veronika |
Helyszín
Városmajori Szabadtéri Színpad
Budapest, 1122, Városmajor
Budapest, 1122, Városmajor
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!