Egy kis pantomim - egy kis színház és rengeteg humor.
Miért ajánljuk figyelmébe ezt az előadást? Mert stílusából, fiatalosságából, humorából fakadóan remek lehetőséget ad arra, hogy megszerettesse a színház világát azokkal is, akik még nem voltak színházban, vagy nem kifejezetten kedvelik azt.
Saját ismeretségi körünkben is sokan küzdenek azzal a problémával, hogy az első színházi élményük negatív vagy esetlegesen semleges volt; nem tudta megérinteni őket az előadás és ez által, a színház mint „műfajâ€, mint fogalom, mint örömlelőhely „rossz†színben tűnt fel előttük.
A PANkreátorok csapata éppen ezért olyan műsorral várja nézőit (kortól, nemtől függetlenül), mely közérthetően, de mégis igényesen nyújt jó színházi élményt. Olyan szórakoztató műsor, mely a mai kor gyermekének nyelvén szól, mégis rejtett értéket közvetít, megnevettet, és ez által megszeretteti a színházat. A csapat mindhárom tagja: Andrássy Máté, Szabó Máté és Horváth Zoltán profi színészek, akik több hazai kőszínházban játszanak fontos szerepeket.
Látjuk, érzékeljük, hogy a fiataloknak nyűg, vagy kellemetlenség színházba menni. A hazai palettán kevés olyan előadás van, ami ne lenne „mély víz†egy fiatal számára. Az első negatív élmény általában abból fakad, hogy a fiatalok nem érzékelik reális csatornaként a színpadot, nincsenek az ilyen kommunikációhoz hozzászokva. Célunk, hogy ezt a csatornát a gyerekek és a játszó színészek között kiépítsük, megerősítsük, hogy érzékelni tudják a „színpad üzenetétâ€.

Szereposztás
| Színész | Andrássy Máté |
| Színész | Szabó Máté |
| Színész | Horváth Zoltán |
Helyszín
Budapesti Kamaraszínház
Budapest, 1075 Budapest, Asbóth u. 20.
Budapest, 1075 Budapest, Asbóth u. 20.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!