Honvéd Táncszínház: Táncoló tavasz - Folklórkalendárium I.
Közreműködik a Honvéd Táncszínház és Zenekara, valamint a Söndörgő Együttes.Folklór-kalendárium címmel indít útjára egy újabb sorozatot a Honvéd Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház. A sorozat nem titkolt célja, hogy elmúló, letűnőben lévő hagyományainkról, jeles napi szokásainkról teljesebb, élőbb képet kapjanak a nézők; elsősorban a műsor célközönsége, az általános iskola felső tagozatosai, illetve a középiskolások.
Az eddigi, néphagyományokat bemutató műsorokkal ellentétben, nem csupán a magyar népszokásokkal ismertetjük meg a közönséget, hanem bemutatjuk hazánk soknemzetiségű népének hagyományos táncait, dalait, öltözetét, nyelvét és nemzeti szokásait. Érdekes, hogy a naptári ünnepekhez kapcsolódó szokások nagyfokú hasonlósága mellett szinte minden nép megpróbálta a csak rá jellemző jellegzetességeket is megőrizni.
E letűnt világ üzenete lehet számunkra; hogy szokásaik különbözőségét ugyan megőrizték ezek az évszázadok óta egymás mellett élő népek, de együttélésük mindig békében zajlott, tiszteletben tartva egymást, elfogadva a másik hagyományos szokásait, kultúráját.
A sorozat első része a tavaszi ünnepkör; a farsang végétől egészen május végéig tartó időszakot öleli fel, Táncoló tavasz címmel.
Asszisztensek: Appelshoffer János, Hajdú Flórián, Sánta Gergő, Tompa Attila, Valach Gábor, Zámbó István, valamint Sue Foy mv.
Néprajzi Szakértő: Felföldi László
Archív filmek: Sztanó Hédi
Zene: Árendás Péter és a Söndörgő Együttes
Fotó: Korniss Péter

Stáblista
Rendező | Zsuráfszky Zoltán |
Koreográfia | Zsuráfszky Zoltán |
Művészeti vezető | Zsuráfszky Zoltán |
Forgatókönyv | Zs. Vincze Zsuzsa |
Díszlet | Tóth Kázmér (Scabello) |
Jelmez, művészeti munkatárs | Zs. Vincze Zsuzsa |
Helyszín
Nemzeti Táncszínház
Budapest, 1014, Színház utca 1-3.
Budapest, 1014, Színház utca 1-3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!