Lépésről lépésre – az ’A Chorus Line’ dalaival…
Dokumentarista revüszínház.
Zeneszerző: Marvin Hamlisch
A IV. éves zenés színművész osztály vizsgaelőadása.
Huszonéves színészek egy szereplőválogatásra jelentkeznek, hogy munkát kapjanak azon a pályán, ami életük értelmét jelenti. Fiatalok, tehetségesek, minden vágyuk, hogy a világot jelentő deszkákra léphessenek, és ha lehet minél előbb, és minél nagyobb szerepben… röviden ez a története a világhírű A Chorus Line című musicalnek.
És ugyanez a története tizenöt fiatal, tehetséges színésznövendéknek is, akik ebben az előadásban a musical dalainak megszólaltatása közben saját életükről, saját vágyaikról és a színészethez való viszonyukról vallanak… Ők egyszer már bejutottak… ide, a színművészetire… Most még egyenlő esélyekkel állnak a színpadon, de az élet még csak most kezdődik…
A szövegeket fordították és az előadás létrehozásában közreműködtek a II. éves színházi dramaturg osztály hallgatói, Radnai Annamária vezetésével.
Balettmester: Lőrincz Katalin
Mesterségtanár: Széles László
Koreográfus asszisztens: Bulyáki Ákos, Endrődi Zsófia
Látvány: Valcz Gábor
Zenekar: Axmann Péter, Boegán Péter, Hermann Péter, Huszti István, Puskás Csaba,
Schreck Ferenc, Szűcs Zoltán

Szereposztás
Diana Morales | Szabó Irén |
Bobby Mills | Wunderlich József |
Kristine Ulrich, Bebe Benzenheimer | Törőcsik Franciska |
Val Clark | Szilágyi Csenge |
Al DeLuca | Ágoston Péter |
Richie Walters | Sándor Péter |
Don Kerr | Ódor Kristóf |
Mark Anthony | Nagyhegyesi Zoltán |
Richie Walters | Nagy Dániel Viktor |
Mike Costa | Mikola Gergő |
Paul San Marco | Marofka Mátyás |
Cassie Ferguson | Kulcsár Viktória |
Sheila Bryant | Kosik Anita |
Judy Turner, Maggie Winslow | Hekler Melinda |
Greg Gardner | Dénes Viktor |
Stáblista
Osztályvezető tanár | Novák Eszter |
Osztályvezető tanár | Selmeczi György |
Zenekarvezető | Kemény Gábor |
Zenei vezető | Selmeczi György |
Koreográfia | Bóbis László |
Koreográfia | Bakó Gábor |
Rendező | Novák Eszter |
Helyszín
Ódry Színpad
Budapest, 1088, Vas utca 2/c
Budapest, 1088, Vas utca 2/c
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!