Lépésről lépésre – az ’A Chorus Line’ dalaival…
Dokumentarista revüszínház.
Zeneszerző: Marvin Hamlisch
A IV. éves zenés színművész osztály vizsgaelőadása.
Huszonéves színészek egy szereplőválogatásra jelentkeznek, hogy munkát kapjanak azon a pályán, ami életük értelmét jelenti. Fiatalok, tehetségesek, minden vágyuk, hogy a világot jelentő deszkákra léphessenek, és ha lehet minél előbb, és minél nagyobb szerepben… röviden ez a története a világhírű A Chorus Line című musicalnek.
És ugyanez a története tizenöt fiatal, tehetséges színésznövendéknek is, akik ebben az előadásban a musical dalainak megszólaltatása közben saját életükről, saját vágyaikról és a színészethez való viszonyukról vallanak… Ők egyszer már bejutottak… ide, a színművészetire… Most még egyenlő esélyekkel állnak a színpadon, de az élet még csak most kezdődik…
A szövegeket fordították és az előadás létrehozásában közreműködtek a II. éves színházi dramaturg osztály hallgatói, Radnai Annamária vezetésével.
Balettmester: Lőrincz Katalin
Mesterségtanár: Széles László
Koreográfus asszisztens: Bulyáki Ákos, Endrődi Zsófia
Látvány: Valcz Gábor
Zenekar: Axmann Péter, Boegán Péter, Hermann Péter, Huszti István, Puskás Csaba,
Schreck Ferenc, Szűcs Zoltán

Szereposztás
| Al DeLuca | Ágoston Péter |
| Greg Gardner | Dénes Viktor |
| Judy Turner, Maggie Winslow | Hekler Melinda |
| Sheila Bryant | Kosik Anita |
| Cassie Ferguson | Kulcsár Viktória |
| Paul San Marco | Marofka Mátyás |
| Mike Costa | Mikola Gergő |
| Richie Walters | Nagy Dániel Viktor |
| Mark Anthony | Nagyhegyesi Zoltán |
| Don Kerr | Ódor Kristóf |
| Richie Walters | Sándor Péter |
| Diana Morales | Szabó Irén |
| Val Clark | Szilágyi Csenge |
| Kristine Ulrich, Bebe Benzenheimer | Törőcsik Franciska |
| Bobby Mills | Wunderlich József |
Stáblista
| Rendező | Novák Eszter |
| Koreográfia | Bakó Gábor |
| Koreográfia | Bóbis László |
| Zenei vezető | Selmeczi György |
| Zenekarvezető | Kemény Gábor |
| Osztályvezető tanár | Selmeczi György |
| Osztályvezető tanár | Novák Eszter |
Helyszín
Ódry Színpad
Budapest, 1088, Vas utca 2/c
Budapest, 1088, Vas utca 2/c
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!