ZENELADIK – zenés ismeretterjesztő előadás Hajós Andrással, Fekete-Kovács Kornéllal és a Modern Art Orchestrával havonta a Bárka színház Cseh Tamás termében (Kb. 1,5 órás foglalkozás)
A MeseLadik gyermek-szín-játék sikerén felbuzdulva idén ősszel elindul új, gyermekeknek (és szüleiknek) szóló zenés foglalkozás, a ZeneLadik. Ezen a rendhagyó „zeneórán†senkinek sem kell csöndben maradnia, sőt nem kell egyenesen ülve, ijesztő kérdésekre válaszolni sem.
A ZeneLadikot Hajós András kormányozza, az első tiszt (Fekete-Kovács Kornél) és a legénység (a Modern Art Orchestra) segítségével. Erre a bő egy órára zeneszerzővé, dalszövegíróvá, vagy előadóvá válhat minden gyermek, aki ehhez kedvet érez.
A hétvégi zenés délelőttökön úgy ismerkedhetnek meg egy komplett jazz big band hangszerparkjával, a hozzájuk tartozó muzsikusokkal, és a zeneszerzés kulisszatitkaival, hogy közben semmiben sem kell, de sok érdekes dologban részt lehet venni.
Ön például meg tudja állapítani, hogy gyermeke képes-e jazz slágert hangszerelni? Ha kíváncsi a válaszra, tartsanak velünk egy utazásra! 120 cm-nél magasabb szülők az előadást ingyen látogathatják!
Ha az előadás után gyermeke továbbra is ellenáll, Ön akkor is eljöhet a Modern Art Orchestra egész estés koncertjeire. Figyelje műsorunkat! (Csak nehogy a baby sitter is értesüljön róla…)

Helyszín
Bárka Színház
Budapest, 1082 Budapest, Üllői út 82.
Budapest, 1082 Budapest, Üllői út 82.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!