A darab főhőse Háy János mindenkori főhőse: a vidékről tizenévesen Budapestre kerülő fiatalember, aki szülei egyetértésével, sőt támogatásával megszakítja a végtelennek tűnő családi láncot, kiszakad az otthoni fészekből, „különb" lesz, mint ősei, megváltja a nemzetséget stb. Aztán az illúziók kicsorbulnak, ahogy kell.Régi otthonát elveszíti, újat a nagyvárosban nem lel, noha minden próbálkozása arról szól, hogy megteremtse „saját életét". S ez a saját élet a törvény és véletlen által meghatározottan kétségbeejtően kiszámítható: kudarcos visszatérés, alkohol és magány, bukás és halál.
... hogy hogyan is kéne élni. Élnünk. Ezt kérdezi Háy. Kérdezi. Nem mondja. Mert nem tudja. Mi sem tudjuk, mi is csak kérdezzük. Hogy hol basszuk el. Ha egyáltalán. Mert hiszen csak élünk. És abba ugye bele szoktunk halni. Mások legalábbis. Ez idáig mások. Mi is megyünk persze arrafelé, merthogy nekünk is benne van ez a pakliban. De még nem ez a lap következik. És hogy ne ez következzék, mentjük át magunkat a holnapba, a holnapokba. Szerelemmel, melóval, alkohollal, apró hazugságokkal, öncsalásokkal. Mindannyian így. Felbukkantunk, szépek és ártatlanok voltunk, és mondták rólunk: ebből a gyerekből lesz valami. Aztán lett, meg nem lett. De mi is az a valami? És mi a nem valami? Már nem vagyunk olyan szépek és ártatlanok, de megyünk előre. Ami merre is van. Például a híd felé, hogy a korlátján átfordulva miénk legyen a zuhanás. A zuhanás káprázata a faleveleken megcsillanó fényfoltokkal, és a megérkezés a hideg kövekre, a földre. A vége. A pakliból a mi lapunk.
Háy sajátos szikárabb és szigorúbb nyelvezete vegyülve a komédia színeivel felcsillantja a magyar ember tragédiáját.
Az előadás időtartama: 140 perc szünet nélkül.

Szereposztás
Férfi | Mucsi Zoltán |
Anya | Lázár Kati |
Tanár | Gados Béla |
Tanszékvezető | Ilyés Róbert |
Feleség | Varga Anikó |
Karesz | Pásztor Tibor |
Stáblista
Rendező | Bérczes László |
Író | Háy János |
Zeneszerző | Dresch Mihály |
Díszlet | Sárkány Sándor |
Jelmez | Kárpáti Enikő |
Asszisztens | Gábos Katalin |
A rendező munkatársa | Kiss Mónika |
Helyszín
Bárka Színház
1082 Budapest, Üllői út 82.
1082 Budapest, Üllői út 82.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!