A Szentendrei Teátrum és a Nemzeti Színház közös produkciója.
Az előadás időtartama (szünettel) 2 óra 15 perc.
Kosztolányi Dezső az Új Időkben, 1930-ban írta Katona színművéről: „Nálunk nem terem kő és márvány. Házainkat ezeknek híján fából, vályogból, téglából ragasztják össze. A kecskeméti drámaíró sziklából épített valami szilárdat, keményet, komoran-örökkévalót. Rokontalanul szökell az égnek a homokon, a buckákon ez a pompás építmény, oly rokontalanul, amint ő élte le ott földi pályáját. Ezen a sík földön ma is ez az igazság: a tragédia.â€
Katona József Bánk bánja megkerülhetetlen remekműve a magyar színház- és irodalomtörténetnek, ugyanakkor kikerülhetetlen „istencsapása†diákgenerációk számára. A nemzeti színházi előadásunk a huszonéves fiatalok érdeklődését és kíváncsiságát kívánná felkelteni, figyelmét a mű igazi értékeire irányítani.
A színház legfiatalabb színészei számára tűzte ki feladatul, hogy az általuk kiválasztott jeleneteket a maguk értelmezésében – munkakópiaként – gondolataik jegyzeteként rakják össze az előadás rendezőjével, az alkotótársakkal; és ezekből a tanulmányokból induljon el egy nyílt, friss, bátor, eleven megközelítése a Bánk bánnak.
Az előadás akusztikus világát is a szereplők maguk teremtik meg: énekelnek, zenélnek.
Szereposztás
| Gertrudis | Bánfalvi Eszter |
| Tiborc | Farkas Dénes |
| Bánk bán | Fehér Tibor |
| Biberach | Földi Ádám |
| Solom | László G. Attila |
| Petur | Makranczi Zalán |
| Ottó | Mátyássy Bence |
| Melinda | Radnay Csilla |
| II. Endre | Szabó Kimmel Tamás |
| Mikhál | Szatory Dávid |
| Simon | Előd Álmos |
| Izidóra | Martinovics Dorina |
Stáblista
| Rendező | Alföldi Róbert |
| Rendező asszisztens | Kolics Ágota |
| Dramaturg | Vörös Róbert |
| Díszlet | Daróczi Sándor |
| Jelmez | Daróczi Sándor |
| Ügyelő | Kabai Márta |
| Súgó | Kónya Gabi |
Helyszín
Budapest, 1095, Bajor Gizi park 1.