

Az órát légzőgyakorlatokkal kezdjük, majd együtt végigjárjuk az Öt Tibeti Rítus gyakorlatsorát – tudatosan, a saját ritmusunkban, figyelve a test jelzéseire. A gyakorlást Napüdvözlettel zárjuk, hogy mozgással, légzéssel és jelenléttel kerekítsük le az együtt töltött időt.
- A részvételt mind a teljesen kezdőknek, mind pedig a haladó jógázóknak is ajánljuk!
- - -
Molnár Andi – jógaoktató:
Az órát Molnár Andi vezeti, aki az Indiában végzett jógatanári tanulmányai során megszerzett szemléletből és tapasztalatból is merít. A gyakorlás lényegét a jelenlétben, a légzésben és a testtel való kapcsolódásban tartja.
Főállásban kulturális- és üzleti nagyrendezvények produkciós menedzsere, tehát tapasztalatból tudja, mi a rohanás, a pörgés, és mindezek mellett mekkora hangsúlyt érdemes fektetnünk a szervezet lenyugtatására.
- - -
Jógázás után pedig marad egy kis tér a megérkezésre: hideg- és meleg teával is készülünk miközben a nyugalomé és csendes együttlété a főszerep.
Nem kell teljesíteni, sietni vagy bárhová eljutni. Ez az alkalom arról szól, hogy adjunk magunknak másfél órát a mozgásra, a légzésre és a feltöltődésre.
Öt Tibeti Rítus —Légzőgyakorlatok—Napüdvözlet—Tea és nyugalom
- - -
FONTOS tudnivalók = hogyan készülj:
- Érkezz saját jógamatracoddal és törölköződdel!
- Hozz kulacsot és nálunk meg tudod tölteni!
- Egy csésze teát a jegyed mellé ajándékba adunk, minden egyéb hideg-meleg frissítőt a kávézó-büfénkben tudsz megvásárolni.
- Ha a helyszínen öltözöl, érkezz időben, mert limitált a mosdó befogadóképessége.
- Az ISON egy Kultúrnappali, így a hangulata barátságos, zuhanyzóval nem rendelkezünk - így készülj!
- Jegyek csak elővételben
Ha további kérdésed van, írj nekünk a hello@isonart.hu címre
- - -
Mi is az az öt tibeti rítus?
"A fiatalság forrása" – mondják tapasztalt tibeti jógi bölcsek.
5 különböző jógagyakorlatból álló feladatsor, amelyet meghatározott sorrendben, meghatározott ismétlésszámban kell végezni. A feladatok rendkívül egyszerűek, biztonságosak és bárki által könnyen és gyorsan elsajátíthatók. Az ősi tibeti gyökerű jógagyakorlatok átmozgatják a testet, nyújtanak és relaxálnak egyszerre. Nagy előnye, hogy a saját tűrőképességedhez, edzettségi szintedhez igazíthatod, és nem igényel naponta 15 percnél több időráfordítást.
Az öt tibeti jóga eredményességének kulcsa a rendszeresség és a fokozatosság. Az öt különböző gyakorlatot kezdetben 3–3x kell ismételni, majd hetente 2-vel növelve kell végezni. Így pontosan 10 hét alatt érhető el a 21–21x-es ismétlésszám. A gyakorlatsor hatása már néhány nap után érezhető. A jóga „gyógyító hatásának” a kulcsa a csakrák harmonizálása, amely segít lendületben tartani az energiakerekeket és beindítja a test öngyógyító folyamatait.
Vélemények
Írj véleményt