1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
PHWI KÁOSZ-TÁRSULAT: KÁOSZ
MU Színház - Színházterem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
8.4 / 10
764 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
színházterem
vígjáték
hossz: 90 perc
korhatár: 15+

Mika Myllyaho finn szerző különleges humorú vígjátéka három harmincas évei közepén járó nő életének összeomlását és kisimulását mutatja be. A darab fecsegő stílusa annak természetességében és közvetlenségében ábrázolja a barátnők világát, amitől úgy érezhetjük, mindez velünk történik, akár velünk is megtörténhet.

Az előadás sajátos báját az adja, hogy ezúttal a Pesthidegkúti Waldorf Iskola drámából érettségiző diákjai szemével láttatjuk a darab harmincas szereplőinek élethelyzeteit. Ezek a fiatalok ezen a káoszon még innen vannak, a gondolatkísérlet könnyedségével és szabadságával formázzák meg négyen a történet tucatnyi karakterét, és miközben ők a bepillantásnál jóval gazdagabb felkészülést kapnak felnőtt élethelyzetekre, mi élvezhetjük a sokoldalú színészi képességeikről és színes egyéniségükről tanúskodó előadást.

A finn szerző művében három nő életének összeomlását kísérhetjük nyomon a felszabadító erejű humor és a fiatalság szemüvegén át. Az előadás egyben a Pesthidegkúti Waldorf Iskola dráma érettségizőinek vizsgaelőadása.

Könnyed hangulatú, fecsegő stílusú, némi fekete humorral fűszerezett vígjáték ez, a klasszikus groteszk modern változata.

A Pesthidegkúti Waldorf Iskolában több évtizede élénk a diákszínházi élet, melynek egy része az iskola falain kívülről is látható, diák- és felnőtt színházi fesztiválokon, vagy a jelenlegi MU Színházbeli vendégszerepléshez hasonló meghívások alkalmával. A Káosz című előadás egészen friss, ez lesz az első vendégszereplése. A benne játszó diákszínészek viszont résztvevői voltak több díjnyertes előadásnak (Paál István Amatőr Színházi Fesztivál: Momo I. díj; Abigél I. díj; Az Ördög – legjobb rendezés díja, Taba Róza – színészi különdíj, Momo, RDT). A szereplők felnőtt színházhoz való viszonya csak ezután fog kialakulni, de biztosak lehetünk benne, hogy némelyikük nevét hallani fogja még a színházszerető közönség.

Stáblista:

Sofia – Kangyal Szonja

Emmi – Taba Róza

Julia – Szigetlaki Lili

Férfiak – Kiss Vilmos

Rendezte: Kiss Péter

Helyszín

MU Színház
Budapest, XI., Körösy József u. 17.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!

Vélemények

Még nem írtak véleményt az előadásról. Te láttad?

Írj véleményt

0 / 4000
Ha nem vagy belépve, vagy nem vásároltál még jegyet erre az előadásra, akkor jóvá kell hagyjuk az írásodat, mielőtt megjelenne. Regisztrálj/lépj be vagy vásárolj jegyet az előadásra az azonnali kommenteléshez.