NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

Azt ígérték a darab leírásában, hogy feszegeti a műfaji határokat. Hát ezt bizony meg is tették. Teljes kultúrsokk. Tökéletes disszonancia. A 3 mű szép ívben épül egymásra s bár a legelső azt hiszem kissé kilóg a sorból, felvezetés, hangolódás gyanánt remekül szolgál. Kurtág György: Mi is a szó előadásában az énekesnő (akinek sehol nem találom a nevét, sürgősen korrigálandó!) gyönyörűen énekel. Arcmimikája miatt pedig nagyon örülök, hogy első sorban foglaltam helyett, érdemes figyelemmel kísérni tekintetét, sokat hozzáad az élményhez. Az operákkal az szokott lenni az egyik problémám, hogy időnként nem értem a szavakat, ebbe sajnos most is belefutottam. Ez lehet, hogy csak az én fogyatékosságom, de amennyit értettem, az alapján azt mondom, hogy nagyon is ajánlatos figyelni a szövegre is. A szokatlan dallam jól megalapozta az est hangulatát, bevezetett ebbe a stílusvilágba. (Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Kulturkampf (Rayok-adaptáció)) A BUFO kórustagok öltözéke zseniális! Gondoltam már rá, hogy megtanuljak varrni, ettől az öltözéktől megint kedvet kaptam. 3 öltönyből készült hosszú ruhák, hajuk harisnyával letakarva, van akinek egyszerűbb módon, van akinek kis masniba kötve. (Gondolatban már öltönyt vásároltam, a BMC-től 5 perc sétára lévő, turiban. Ha jól sejtem, ez Király Betti, látványtervező érdeme) Ebben az operában lépett színre az első igazán meghökkentő jelenség Vizi Dávid személyében, púposra megtömött kabátban, nejlonharisnyában, lakkcipőben és teljesen zöldre festett arccal. Öltözéke egyre megbotránkoztatóbbá vált, ahogy különböző politikusok léptek színre általa. Bevallom a zöld arcot nem pontosan tudtam hova tenni. Az álarc jelleg szerintem nagyon jó ötlet, az pláne, hogy ez úgy van kitalálva, hogy közben nem takarják el az arcát, a színészi játékot láthatjuk rajta. Ám, hogy miért pont a zöld színt kapta, arra én még nem jöttem rá. Szükség viszont volt rá, hogy felvezesse a következő operát. A szöveg fordítása nagyszerű, a politikai áthallás, mintha a napokban íródott volna. A 3 mű sorrendje segíti az akklimatizációt, így amikor Fülöp Kristóf belép (mint a Leonardo Balada: Kapzsiföld (The town of greed) főszereplője), szinte meztelenül, de élénk narancssárga szőrmekabátban, amelyből fényes piros kesztyűk lógnak ki, narancssárga lencsés napszemüvegben, fekete körmökkel, gyűrűkkel, már nem lepődünk meg. Igen, ez ideillik. Majd sorra jelennek meg a következő színészek, Geiger Lajos, Fujita Júlia, Fodor Gabriella, Cseh Antal, egyre több színt hozva a színpadra a barnás, szürkés árnyalatú kórus elé. Persze mindegyikük öltözéke újra és újra meghökkent. Ekkor éreztem a legnagyobb kontrasztot az est során aközött, amit látok és amit hallok. Csodálatosan énekelt mindenki, itt külön ki kell emelnem Fujita Júliát, miközben zavarba ejtő öltözékük nem engedi, hogy elszálljak a hangokkal, a látvány itt tartja a jelenben a figyelmemet. Nem tudom megmondani, hogy kiknek ajánlanám pontosan. Nem tudok megnevezni egy olyan konkrét réteget, akinek „való”. A modern színház kedvelőinek mindenképp. A Radiohead és Gorillaz stílusú zenekedvelők is tudnák szerintem értékelni. Aki azt állítja, hogy unalmas az opera, nehezen érthető, az megkukkanthatja, nem ígérem, hogy tetszeni fog, de hogy az operáról alkotott képét megborítja, az biztos. Az az igazság, hogy olyan módon nem tudom senkinek se ajánlani, hogy ezer százalék, hogy tetszeni fog, úgy viszont hogy érdemes megnézni, kipróbálni, szinte mindenkinek. A nagyon hagyományos színház kedvelő, nagyon konzervatív embereknek azonban azt kell, hogy mondjam, csak akkor nézd meg, ha szenvedni akarsz. Én mindenesetre élveztem, megmozgatott, elgondolkodtatott, jó értelemben véve kibillentett.

Azt ígérték a darab leírásában, hogy feszegeti a műfaji határokat. Hát ezt bizony meg is tették. Teljes kultúrsokk. Tökéletes disszonancia. A 3 mű szép ívben épül egymásra s bár a legelső azt hiszem kissé kilóg a sorból, felvezetés, hangolódás gyanánt remekül szolgál. Kurtág György: Mi is a szó előadásában az énekesnő (akinek sehol nem találom a nevét, sürgősen korrigálandó!) gyönyörűen énekel. Arcmimikája miatt pedig nagyon örülök, hogy első sorban foglaltam helyett, érdemes figyelemmel kísérni tekintetét, sokat hozzáad az élményhez. Az operákkal az szokott lenni az egyik problémám, hogy időnként nem értem a szavakat, ebbe sajnos most is belefutottam. Ez lehet, hogy csak az én fogyatékosságom, de amennyit értettem, az alapján azt mondom, hogy nagyon is ajánlatos figyelni a szövegre is. A szokatlan dallam jól megalapozta az est hangulatát, bevezetett ebbe a stílusvilágba. (Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Kulturkampf (Rayok-adaptáció)) A BUFO kórustagok öltözéke zseniális! Gondoltam már rá, hogy megtanuljak varrni, ettől az öltözéktől megint kedvet kaptam. 3 öltönyből készült hosszú ruhák, hajuk harisnyával letakarva, van akinek egyszerűbb módon, van akinek kis masniba kötve. (Gondolatban már öltönyt vásároltam, a BMC-től 5 perc sétára lévő, turiban. Ha jól sejtem, ez Király Betti, látványtervező érdeme) Ebben az operában lépett színre az első igazán meghökkentő jelenség Vizi Dávid személyében, púposra megtömött kabátban, nejlonharisnyában, lakkcipőben és teljesen zöldre festett arccal. Öltözéke egyre megbotránkoztatóbbá vált, ahogy különböző politikusok léptek színre általa. Bevallom a zöld arcot nem pontosan tudtam hova tenni. Az álarc jelleg szerintem nagyon jó ötlet, az pláne, hogy ez úgy van kitalálva, hogy közben nem takarják el az arcát, a színészi játékot láthatjuk rajta. Ám, hogy miért pont a zöld színt kapta, arra én még nem jöttem rá. Szükség viszont volt rá, hogy felvezesse a következő operát. A szöveg fordítása nagyszerű, a politikai áthallás, mintha a napokban íródott volna. A 3 mű sorrendje segíti az akklimatizációt, így amikor Fülöp Kristóf belép (mint a Leonardo Balada: Kapzsiföld (The town of greed) főszereplője), szinte meztelenül, de élénk narancssárga szőrmekabátban, amelyből fényes piros kesztyűk lógnak ki, narancssárga lencsés napszemüvegben, fekete körmökkel, gyűrűkkel, már nem lepődünk meg. Igen, ez ideillik. Majd sorra jelennek meg a következő színészek, Geiger Lajos, Fujita Júlia, Fodor Gabriella, Cseh Antal, egyre több színt hozva a színpadra a barnás, szürkés árnyalatú kórus elé. Persze mindegyikük öltözéke újra és újra meghökkent. Ekkor éreztem a legnagyobb kontrasztot az est során aközött, amit látok és amit hallok. Csodálatosan énekelt mindenki, itt külön ki kell emelnem Fujita Júliát, miközben zavarba ejtő öltözékük nem engedi, hogy elszálljak a hangokkal, a látvány itt tartja a jelenben a figyelmemet. Nem tudom megmondani, hogy kiknek ajánlanám pontosan. Nem tudok megnevezni egy olyan konkrét réteget, akinek „való”. A modern színház kedvelőinek mindenképp. A Radiohead és Gorillaz stílusú zenekedvelők is tudnák szerintem értékelni. Aki azt állítja, hogy unalmas az opera, nehezen érthető, az megkukkanthatja, nem ígérem, hogy tetszeni fog, de hogy az operáról alkotott képét megborítja, az biztos. Az az igazság, hogy olyan módon nem tudom senkinek se ajánlani, hogy ezer százalék, hogy tetszeni fog, úgy viszont hogy érdemes megnézni, kipróbálni, szinte mindenkinek. A nagyon hagyományos színház kedvelő, nagyon konzervatív embereknek azonban azt kell, hogy mondjam, csak akkor nézd meg, ha szenvedni akarsz. Én mindenesetre élveztem, megmozgatott, elgondolkodtatott, jó értelemben véve kibillentett.