Az utóbbi időkben baráti beszélgetéseken gyakran felmerült a kérdés: hogyan történhetett, hogy a rendszerváltáskor viszonylag jó helyzetből induló Magyarország mára Európa legszegényebb és legkorruptabb országa lett, az intézményrendszer, az egészségügy, az oktatás, a magas kultúra stb. ma ott tart, ahol tart? És ez nem a hátunk mögött történt, hanem a jelenlétünkben, a szemünk láttára. Az értelmiség asszisztálásával vagy közreműködésével.
Mit tettünk vagy mit nem tettünk, hogy ne így legyen? Mit tehetettünk volna? Mit kellett volna másképpen tennünk?
Ezeket a kérdéseket feszegeti ez a színházi este.
A munka folyamata: videóinterjúkat készítettünk mértékadó személyiségekkel, szakemberekkel.
A névsor: Iványi Gábor, Ascher Tamás, Lengyel László, Radnóti Sándor, Sz. Bíró Zoltán, Romsics Ignác, Kéri László, Kiss Judit Ágnes, Mikecz Dániel, Parászka Boróka.
Az elkészült, szerkesztett interjúkból néhányat közöl majd a Mozgó Világ. A felvett interjúk nagy méretű vászonra kivetített részletei képezik majd az előadás vázát, amely egyben betölti a díszlet szerepét is egy kisasztal és egy fotel mellett. Az interjúkkal összecsengő versek, próza- és tanulmányrészletek adják az este irodalmi anyagát, Adytól Petrin át Tóth Krisztináig, Máraitól Bibón át Esterházyig. A hatalmas anyag feldolgozásában elsősorban két tapasztalt irodalmár volt segítségemre, Várady Szabolcs Kossuth-díjas költő, a Holmi egykori szerkesztője és Bognár Róbert József Attila-díjas műfordító, a Mozgó Világ volt főszerkesztő- helyettese; mindketten régi színházi szerzőtársaim. Az előadás produkciós menedzsere Koskovics Éva közgazdász, civil aktivista.
Élő zene kíséri az előadást, Kéménczy Antal, a Pintér Béla és Társulata zenei vezetője szerkesztésében, közreműködésével. Olyan dalok hangzanak el, amelyek megidézik a rendszerváltás előtti kor hangulatát (Cseh Tamás–Bereményi), de megszólalnak mai fiatal szerzők művei, illetve alternatív dalok is a rendszerváltás utáni időszakból. Kéménczy új zenét is komponál kortárs költők verseire.
ELŐADJA ÉS RENDEZTE Schlanger András
IRODALMI ANYAG VÉGLEGESÍTŐI Várady Szabolcs I Bognár Róbert
ZENEI SEGÍTŐ Kéménczy Antal
Az előadás hossza: 90 perc, szünet nélkül
Stáblista
| Előadja és rendezte | Schlanger András |
| Irodalmi anyag véglegesítője | Várady Szabolcs |
| Irodalmi anyag véglegesítője | Bognár Róbert |
| Zenei segítő | Kéménczy Antal |
Helyszín
Szentendre, 2000, Duna-korzó 18.
Vélemények
Írj véleményt