NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

Nem fog fájni?!
Mondhatják ezt nekünk bíztatásként. Menj végre oda ahhoz a csinos nőhöz és kérd fel táncolni, egy hónapja csak róla beszélsz. Vagy, menj be gyorsan elsőként vizsgázni és legyél túl rajta. Ne várj tovább, hívd fel azt a HR-es barátodat, hogy van-e számodra állás náluk. Olyankor, ha totojázunk vajon a fájdalomtól félünk vagy attól, hogy kudarcot vallunk vagy attól hogy visszautasítanak?
Ha egy fogorvosi székben ülünk és azt mondja az orvos, hogy nem fog fájni, akkor az valószínűleg fájni fog. Lehet, hogy ilyenkor kellene elfutnunk? Gyerekként megtanuljuk, hogy a „nem fog fájni” általában azt üzeni, hogy készülj fel a fájdalomra. Amikor ezt halljuk, már tudjuk, hogy valószínűleg fájni fog. Csak azt nem, hogy mennyire, és meddig tart majd.
Fáj, ha valaki elhagy minket, fáj, ha valakiben csalódunk vagy más veszteség ér minket, rohadtul fájhat, ha beütjük a lábujjunkat az ágy sarkába.
A fájdalom kizökkent. Megállít. Nem lehet elintézni és fél kézzel venni. 
Ilyenkor derül ki, hogy mi fontos igazán, mennyire vagyunk sebezhetőek, és hogy nem vagyunk mindenhatóak.
Bármitől is félünk, meghozhatja a bátorságunkat vagy tompíthatja a lelki fájdalmunkat egy kis érzéstelenítő, például egy nagy pofa sör.

MI IS AZ A PLAYBACK IMPROVIZÁCIÓS SZÍNHÁZ?
Ez a műfaj az ún. „nem írott” színházi formák közé tartozik, vagyis az előadásnak nincs előre gyártott forgatókönyve, nincsenek előre megírt szövegei és nincsenek előre kiosztott szerepei. Mitől olyan különleges és egyedülálló a playback improvizációs műfaj?
Főképp attól, hogy a színészek ebben a műfajban a nézők által mesélt saját, személyes történeteket játsszák el (erre utal tehát a playback=visszajátszás, újrajátszás szó). A mesélő történetét az ún. játékmester foglalja össze, aki közvetítőként vesz részt a nézők, a színészek és a mesélő között. A színészek a történetet rögtönzéssel, előzetes megbeszélés nélkül jelenítik meg. Az előadást zenészek is kísérik.