NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

Koncert – Hunyadi terem

Az est első felében Beethoven A-dúr csellószonátája hangzik el Kokas Dóra és Jose Gallardo előadásában, majd Bach 3. brandenburgi versenye szólal meg kibővített kamarazenekari apparátussal.
A szünet után Beethoven–Tolsztoj Kreutzer szonátája következik; a tételek között Bezerédi Zoltán olvas fel.

L. van Beethoven: A-dúr csellószonáta, op. 69

Beethoven harmadik csellószonátája 1807 és 1808 között keletkezett, egy rendkívül termékeny alkotói időszakban. A mű jelentős fordulatot képvisel a cselló–zongora műfajában: a két hangszer itt már egyenrangú partnerként van jelen, nem kísérő és szólista viszonyában.

A szonáta háromtételes, önálló lassú tételt nem tartalmaz. A zenei anyag világos formákba rendeződik, a karakter alapvetően derűs és mozgékony. Bár a keletkezés idején Beethoven már hallásproblémákkal küzdött, a darab hangvételében nem a drámai feszültség, hanem az előremutató, kiegyensúlyozott gondolkodás dominál.

J. S. Bach: 3. brandenburgi verseny, BWV 1048

A harmadik brandenburgi verseny Bach hat concerto grossóból álló sorozatának egyik legkülönösebb darabja. A hangszer-összeállítás – három hegedű, három brácsa és három cselló continuóval – szimmetrikus, ugyanakkor rendkívül rugalmas hangzást tesz lehetővé.

A szólista és a tutti szerepei nem különülnek el élesen: a zenei anyag folyamatos mozgásban van a szólamok között. A két gyors tételt elválasztó rövid, kétakkordos átvezetés hagyományosan improvizatív lehetőséget kínál. A mű Bach formai találékonyságának és hangszerelési érzékének egyik legtisztább példája.

L. van Beethoven – L. Tolsztoj: Kreutzer szonáta

Beethoven op. 47-es hegedű-zongora szonátája keletkezésekor rendkívüli technikai és kifejezésbeli igényeket támasztott az előadókkal szemben. A mű eredeti ajánlása George Bridgetowernek szólt, később azonban Rodolphe Kreutzer neve kapcsolódott hozzá, jóllehet ő maga soha nem játszotta el.

A szonáta hatása messze túlmutatott a hangversenyéleten. Lev Tolsztoj azonos című elbeszélésében a mű a szenvedély, a féltékenység és az erkölcsi összeomlás szimbólumává válik. A zene és az irodalom itt nem illusztrálja egymást, hanem párhuzamos értelmezési lehetőségeket kínál ugyanarra az emberi tapasztalatra.