Az énekesnő „berobbanása” a hazai rock-pop szakmába, a kulturális életbe, felkavaró és megosztó volt – egyszerre. Fanatikus rajongók és hangos elutasítók “övezték” pályáját, életét a média boncolgatta és tálalta, de a szakma nagyjai írtak hozzá és számára remek dalokat (többek közt: Presser Gábor, Geszti Péter, Novák Péter, Szenes Iván, stb.).

Oláh Ibolya mást akart: megfogalmazni, megérteni a körülötte ka- vargó világot, és saját dalokban adni át - merészen nyíltan, szabatosan - megfogalmazott gondolatait. Van miről beszélnie, többek sorsa az ő élete.

Az egyetlen hangszer, a „mindent tudó” zongora teszi lehetővé, hogy a nézők figyelme a szöveg és zene által megfogalmazott gondolatokra összpontosítson, éppen ezért a színházi eszközök is minimálisak, a színpadkép, a ruha, a világítás a személyes hangvételű „beszélgetést” szolgálja.

Az elhangzó dalok az énekesnő saját régi és új, zongorára hangszerelt művei, valamint, az est alapgondolatát erősítendő hangzanak el a "vendég- dalok" példaképektől, Szenes Ivántól, Presser Gábortól, Katona Kláritól...

Zongorán közreműködik: Furák Péter
Rendező: Vörös Róbert